fbpx
Nyomj Entert

Fotókon is trendi az új MOME

Egyedülálló fotókiállítás nyílik Budapest legfotogénebb egyetemi campusán, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az építészeti fotópályázat témája a nemrég átadott új MOME Campus volt, az épületegyüttes iránti érdeklődést pedig jelzi, hogy a pályázatra több mint 1000 kép érkezett.

„Egy XXI. századi dizájnegyetem a sikeres hazai teljesítmények legnagyszerűbb otthona lehet, ezért döntöttünk úgy, hogy felépítünk egy, a hagyományokra építő, de minden porcikájában a kor elvárásainak megfelelő, nemzetközileg is versenyképes campust – mondta korábban, a MOME Campus szeptemberi átadóján Fürjes Balázs, az építés irányításáért felelős kormánybiztos, a fotópályázat bíráló bizottságának elnöke.

Az új MOME Campus igencsak felkeltette a fotósok érdeklődését: az október végén meghirdetett pályázatra 356 pályázótól összesen 1043 kép érkezett. A pályázaton négy kategóriában – Épület, épületegyüttes; Élet a campuson; Részletek és absztrakt képek; valamint Sorozat – lehetett fényképeket beküldeni.

„A fotográfia kulcsfontosságú médium. A fotópályázatnak köszönhetően most szélesebb körben is láthatóvá és talán értelmezhetőbbé válik a MOME mint szellemi műhely, amely tiszteletben tartja hagyományait, ugyanakkor a jövő útjait is kijelöli – mondta a díjátadón Szalontai Ábel, a MOME Média Intézetének igazgatója, a fotópályázat zsűrijének tagja.

A négy kategória mindegyikében három-három dobogós helyezést hirdettek, három kategóriában pedig különdíjakat is átadtak. Az első díj minden esetben 200 000 forint, míg a második helyezés 100 000, a harmadik helyezés pedig 50 000 forint tiszteletdíjjal járt.

A fotópályázatra beérkező legjobb pályaművekből a MOME Ground épületében nyílt kiállítás, amely december 10-16. között, valamint 2020. január 2-tól január 24-ig tekinthető meg. A kiállításra a belépés díjtalan.

A MOME Campus fotópályázat bíráló bizottságának tagjai:

Fürjes Balázs, a zsűri elnöke, az építés irányításáért felelős kormánybiztos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár; Ambrus György, beruházási főigazgató, KKBK Nonprofit Zrt.; Bujnovszky Tamás, építészeti fotográfus; Csillag Katalin, Ybl-díjas építészmérnök, vezető tervező; Schneller Domonkos, helyettes államtitkár; Szalay-Bobrovniczky Alexandra, kulturális szakember; Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, az Animáció Tanszék vezetője vizuális kommunikáció tervező, illusztrátor, animációs filmrendező; Kovács Anikó, fotóriporter; Szalontai Ábel, fotográfus, a MOME Média Intézetének igazgatója

A fotópályázaton első díjat nyertek:

Épület, épületegyüttes kategóriában: Varga Benjámin


Élet a Campuson – ember és épített környezet kategóriában: Mészáros Gábor


Részletek és absztrakt képek kategóriában: Palkó György


Sorozat kategóriában: Jancsó Gergely

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük