Kővágóörsön, pont a falu, sőt, a Káli-medence kapujában találtunk rá a bari.boci vendéglakra, egy száz éves vöröskőépületre. Mivel nemcsak a ház és a telek adottságai, hanem az ezekből kihozott eredmény is páratlan, megkértük a házigazdák egyikét, hogy mesélje el a bari.boci történetét.
„A víz, a Balaton és a természet iránti szeretetünk már gyerekkorunk óta tart, de a Balaton-felvidékbe és Kővágóörsbe nyolc éve szerettünk bele véglegesen. Azóta minden lehetséges szabadidőnket itt töltöttük és elhatároztuk, hogy szeretnénk itt egy vendégházat. Aztán két éve láttuk meg a hirdetést, hogy eladóvá vált ez a ház, amit már annyiszor nézegettünk. Bár tudtuk, hogy ezzel nagyobb felújítást veszünk a nyakunkba, mint azt eredetileg terveztük, a ház elhelyezkedés miatt mégis emellett döntöttünk. Mivel az utolsó ház a faluban, olyan érzésed van, mintha a Káli-medence kapujában állnál. Kilépsz a kertből, és rögtön ott van a kővágóörsi kőtenger, ahol ha leülsz egy nagy kőre, rálátsz az egész medencére. Mintha ez az egész a kert része lenne” – meséli a kezdetekről Johanna.
A hosszú, helyi vöröskőből épült kerítésfal és a kerti kőtámfalak is olyan autentikus elemek voltak, amilyeneket a tulajdonosok kerestek. A majd’ száz éves vöröskőépület és a feltehetőleg a nyolcvanas években hozzátoldott épületrész indokolta, hogy két apartmanra osszák a házat. „A régi épületrésszel könnyebb dolgunk volt, ott csak az eredeti állapot visszaállítása volt a cél új köntösben. Többek között a valamikor műanyagra cserélt nyílászárók helyére újból fákat csináltattunk. Kőig visszavertük a falakat, hogy újra szép, meszelt falakat lássunk, néhol pedig hagytuk, hogy a kő struktúrája maradjon látható.”
Nagyobb fejtörést az újabb házrész okozott, hiszen a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli stílus „minden volt, csak tájba illő nem.” Az első, merészebb ötlet szerint fehér lemezborításra cserélték volna a régi cserepeket, így ez az épületrész kortárs ellentétévé vált volna száz éves párjának. Végül, hogy ne üssön el annyira a többi háztól, csak ott fedték le fehér lemezzel, ahol elengedhetetlen volt.
Az enteriőrben a régebbi épületben több a régi bútor is, az új oldalon a hangulatot bár továbbvitték, de mai tárgyakkal. A régi, kőből rakott, meszelt kéményt és a tölgylépcsőt azért itt is megőrizték, csak renoválva. „A felújítás gombhoz a kabát stílusban indult. A papírokat még alá sem írtuk, de a név már biztos volt. A háztól nem messze a Kornyi-tónál és balra egy tanyán sok szarvasmarhát és szürkemarhát tartanak. Ha csak megállok és nézem, milyen békések, már az kikapcsol. Egy helyi pásztor pedig gyakran áttereli a nyáját a Kővágóörsöt Köveskállal összekötő úton, ilyenkor a kertből nézve a nagy zöld medencén lassan vándorló szürke foltot látni fantasztikus látvány. Ezért lettünk bari és boci, és ez határozta meg a házban használt színeket és az anyagokat is.”
A Bariban a fehér-koszosbézs-fekete skálán mozognak a színek, a nyáj színeire utalva. A Bociban mindez kiegészül a diófa melegbarna árnyalatával, ami a fafelületeken jelenik meg, ez a boci foltjaira reflektál. Néhány kerámiában a sötétzöld szín feltűnésével próbáltam a fű színét felidézni.
A tereket az olyan természetes anyagok határozzák meg, mint a fa és a len. A berendezésben a less is more elve dominál, a régi, bolhapiacon talált kincsek keverednek modern, funkcionális darabokkal. Egy régi bárányokat ábrázoló festmény, egy pásztor portréja és két Somogyi Béla-kisplasztika már két éve várt rá, hogy Johannáék otthonából a vendégházba kerüljön. A használati kerámiák esetében amit csak lehet, lassan, de biztosan magyar keramikusok munkáira cserélnek: egyelőre Zsiga Renáta, Kontor Enikő és Czakó Anna tárgyai találhatók az apartmanokban.
Fotók: Wertan Botond
Még nincsenek hozzászólások