A KGST-autók a mai napig üde színfoltjai nem csak a magyar utaknak – egy-egy márkahű tulajdonos büszkén őrzi és gondozza ezeket a veterán csodákat, átmentve ezáltal egy járműnyi kis szeletet a régi szép időkből a jelenbe. A Lada, az IFA, a Żuk vagy a Polski Fiat generációkon átívelő kultusszal bírnak; szinte mindenkinek a családjában van egy jó, izgalmas sztori velük kapcsolatban.
A HYPEANDHYPER új termékkollekciója, a CHROMIEZ ezeket az ikonikus járműveket mutatja be újratervezett, friss köntösben egy csipetnyi humorral.
A szocialista autóipar népszerű négykerekűi egészen a kilencvenes évekig meghatározó látványelemei voltak a magyar utaknak, mára azonban ezek a nosztalgikus gépcsodák egyre ritkább (és így egyre értékesebb) járművekké váltak. Néhány eredeti állapotában megőrzött vagy épp felújított példány már hétjegyű összegekért talál új gazdára.
Az a generáció – főleg a fiúk –, amelyik a huszadik század második felében játszódó magyar filmeken nőtt fel, különös érzékkel szagolta ki azokat a jeleneteket, amelyekben a kelet-európai járműtervezés történetének meghatározó példányai bukkantak fel. Ilyen volt többek között az 1982-ben bemutatott „Dögkeselyű” című film, ahol a peches taxisofőrt alakító Cserhalmi György Ladákkal száguld át a városon. András Ferenc krimijében van minden, ami egy pörgős filmhez kell: autólopás, ámokfutás a Kerepesi úton, üldözés a pesti éjszakában. Jelenetek harminc évvel ezelőttről, melyek filmsztárt csináltak a keleti blokk hétköznapi járgányaiból. A filmvásznon is felbukkanó négykerekűk generációk mindennapjait határozták meg, szinte családtaggá váltak. Ki ne emlékezne a jellegzetes, benzinszagú utastérre, ahonnan nem hiányozhatott a fagolyós üléshuzat és a díszes műgyanta váltógomb sem?
Árpás Renátó formatervező, a CHROMIEZ-széria tervezőjének szívéhez is nagyon közel állnak a szocialista kor járművei. Egyetemi éveinek elején gyerekkori barátaival együtt – kimondva vagy kimondatlanul – klubot alapítottak, ez volt a „Régimódi Sofőrök”. A régi típusú autókat kedvelő banda egy része családi ereklyéket keltett újra életre, míg mások korabeli, stílusos vasak bütykölésével foglalatoskodtak. Egyszerű javíthatóságának, hamisítatlan karakterének köszönhetően a csapat kedvenc darabja egy Zsiguli lett, egy igazi ezerkettes. A banda tagjai számára meghatározó jelentőséggel bírt továbbá két fehér és egy piros szedán Lada, illetve volt még egy „strandkorlátkék” kombi is, amelyet Renátó a jogosítvány megszerzését követően először vezetett. „Előástuk a szüleink korabeli italodisco-slágereket hordozó, nyúlós kazettaszalagjait, beleszippantottunk a negyvenéves műbőr kárpit illatába, ment ólompótló a benzintankba, a korszellem ritmusára pedig tőlünk már csak a bólogatós kutya rázta jobban a fejét a kalaptartón” – idézte fel Renátó.
A most debütáló CHROMIEZ-termékkollekció célja, hogy bemutassa a keleti blokk ikonikus járműtípusait – a limitált példányszámban készült kis fakocsik pedig egy jóízű, közös nosztalgiázásra is alkalmat adnak. A márkanév a króm szóból ered, amely a korabeli autók éke volt, ma már azonban az autóipar letűnt, ámde dicső korszakára utal. A CHROMIEZ-széria első pillanatától fontos volt, hogy az eredeti formákat megtartva, kortárs köntösben elevenedjenek meg az emblematikus gépjárművek. Az ötféle autómobilt – Kombi Lada, Sedan Lada, Fiat Polski, Szippantós IFA, Żuk – felvonultató CHROMIEZ egész biztosan mosolyt csal majd azok arcára, akik szerették az életnagyságú változatokat. A fiatalabbaknak, akik ezt a korszakot még nem ismerhették, érdekes történelmi lenyomatként szolgálhatnak a kicsi kocsik, az autógyártás egy markáns korszakáról tudósítva.
Žiga – The family box
1971-ben került gyártásba a legendás VAZ-2101-es, a Lada 1200-as modell kombiváltozata – ez lett a VAZ-2102. Ez a Zsiguli praktikusabbnak bizonyult elődjénél az autósok és vállalatok legnagyobb örömére. Olyan emblematikus helyeken teljesített szolgálatot, mint például a MALÉV, de jutott belőle a rendőrségnek és a tűzoltóságnak is, és természetesen nem kerülhette el sorsát: taxiként használták a legtöbb esetben ezt a modellt is.
Maly – The towncar
Nyugaton az 1957-től gyártásba került olasz Fiat Nuova 500, míg a keleti blokkban a Lengyelországban készült Polski Fiat dobogtatta meg az autósok szívét, amely 1973-ban került gyártásba, Fiat-licenc alapján. A négykerekűt – apró termete miatt – a lengyelek Maluchnak becézték (jelentése: totyogó kisgyerek), a szocialista Magyarországon pedig Kispolszki néven terjedt el. Kompakt mérete folytán a Polski Fiat szerethető családi kocsinak bizonyult, egyetlen igazi vetélytársaként a hasonló felszereltségű és árkategóriájú Trabantot említhetjük.
Werdy – The maintenance whale
A szocialista autóipar népszerű mintapéldányai között találjuk az ikonikus IFA W50 típusú gépjárművet is, mely elsősorban méretével és különlegesen nagy teherbírásával hívta fel magára a figyelmet. A szeretnivaló monstrum teherbírása nagyságrendileg öt tonna volt, ám a leleményes munkások – a városi legenda szerint – sokszor tíz tonna súllyal is megpakolták. A strapabíró, különféle terepviszonyokon is jól teljesítő teherautót jellegzetes, sokszor fülsiketítő motorhangjáról is fel lehetett ismerni, ráadásul a rugózása is borzalmas volt. A magyar köznyelvben az IFA-t legtöbbször csak „szippantós”-nak nevezték (ezzel a járművel szállították el az összegyűlt szennyvizet a nem közművesített telkekről). De nemcsak szippantós, hanem tűzoltósági, billenőplatós, ponyvás és szemeteskocsi is létezett belőle.
Žiga express – The golden cab
1970-ben, a Szovjetunióbeli Togliatti városában legördült a futószalagról az első Lada 1200 – kódnevén VAZ-2101 –, amely egycsapásra átformálta a keleti blokk utcaképét. Mint a legtöbb szocialista autómodellre, a Lada 1200-asra is várni kellett: Magyarországon 1971 júniusában örülhetett az első tulajdonos az új járgánynak. Az ikonikus négykerekű Zsiguli néven épült be a magyar köztudatba, megbízhatóságának, praktikumának és kényelmének köszönhetően előszeretettel teljesített taxiszolgálatot Budapest forgalmas útjain.
Lubly – The workhorse
Lengyel barátainknak nemcsak a Kispolszkit köszönhetjük, de ugyanúgy nekik lehetünk hálásak a zárt rakodóterű Żuk gépkocsiért is. Ugyancsak Lengyelországból, a Nysa járműgyár szalagjairól gurultak le azok a mentőgépkocsik is, melyek 1960-tól egészen 1987-ig teljesítettek szolgálatot a magyar mentőszolgálat színeiben. A praktikus Żukot vállalkozók, kisiparosok, kereskedők, kistermelők is előszeretettel használták, sőt, a tűzoltóság is bevetette ezeket. Ahogy sok más autót a szocializmus éveiben, úgy a Żukot is átalakították a leleményes magyarok: az eredetileg háromsebességes váltó helyére négysebességeset szereltek, sok esetben pedig – a raktér nyitottá alakításával – platóskocsivá alakították át az autót (annak ellenére, hogy létezett belőle platós verzió is).
A HYPEANDHYPER által megálmodott, egyedi tervezésű miniatűr járgányok magyarországi mesteremberek műhelyében készültek, odafigyeléssel, szakértelemmel és szeretettel. A különféle autómodellek limitált példányszámban érhetők el, illetve mindegyik CHROMIEZ-darab egy-egy egyedi alvázszámot is kapott. Időtlen ajándéktárgyak, amelyek klasszul díszíthetik bárki íróasztalát vagy könyvespolcát.
Az elkészült fakocsikon túl a CHROMIEZ-kollekció részeként különleges, sorszámozott printekkel is készült a HYPEANDHYPER csapata: a korábbról már ismert, népszerű Budapest tematikájú plakátok alkotója, Bárdos László grafikákon is megörökítette a káprázatos négykerekűket. Ráadásul a kollekció fantázianevéhez igazodva a printelt járművek valódi króm fényben csillognak! A plakátok és a fából készült autók már beszerezhetők a HYPEANDHYPER webshopján!
CHROMIEZ
Kattints a kisautó nevére és irány a webshop!
Žiga – The family box
Maly – The towncar
Werdy – The maintenance whale
Žiga express – The golden cab
Lubly – The workhorse
A megrendelt kisautók legkorábban december 8-án kerülnek kiszállításra.
Fotók: Liszkay Lilla
Még nincsenek hozzászólások