fbpx
Nyomj Entert

Magyar illusztrátorok rajzaival ünnepel a Medve sajt

Idén lett kilencven éves az örök kedvenc Medve sajtunk, ebből az alkalomból pedig öt hazai illusztrátor elevenítette fel hétköznapjaink apró örömeit a limitált csomagolásokon.

Medvesajt, mackósajt, macisajt, kockasajt – kevés olyan háztartás van, ahol ne ismernék az évtizedek során különböző módokon becézett Medve sajtot, amelyet a kezdetektől fogva Magyarországon gyártanak. A márka alapítója, Stauffer Frigyes honosította meg hazánkban az ömlesztett sajtok gyártási technológiáját, a répcelaki kördobozos sajt pedig immáron kilencven éve a magyarok hétköznapi apró örömeinek része.

Az évforduló alkalmából idén márciustól már találkozhatunk az újragyártott, retró csomagolással az áruházak polcain, az augusztusban megjelent limitált kiadásokon pedig Buzás Aliz, Cserkuti Dávid, Klement Csaba, Kolláth Gergely és Rátkai Kornél illusztrációi köszöntenek minket.

A márka a fogyasztókat is bevonta az ünneplésbe: egy reprezentatív kutatás keretében felmérték, hogy melyek azok az események, amik számukra örömforrást jelentenek a mindennapokban, hasonlóan ahhoz, mint amikor a gyerekkorunkból jól ismert ízzel egy sajt formájában újra találkozunk. Ezek az apró örömök inspirálták a felkért illusztrátorokat is, akik a márka számára megrajzolták a megmosolyogtató, kedves pillanatokat.

Így elevenedik meg a kilencven éves Medve sajt csomagolásán Buzás Aliz illusztrálásában az eső illatának érzése, Kolláth Gergely kiskedvencének boldog üdvözlése, Rátkai Kornél ágyban eltöltött reggelije. Klement Csaba számára a gyerekkori emlékekből táplálkozó nosztalgikus rajzok jelentenek apró örömöt, Cserkuti Dávid pedig a közösen megcsodált naplemente élményét idézte fel.

És hogy miért éppen ezeket az apró örömöket választották?

„A Medve sajtról rögtön a gyermekkorom ugrik be – indokolta Klement Csaba a témaválasztást. – Emellett a gyerekrajzok, az egyszerű, színes figurák az én stílusomhoz is közel állnak.

„Azért ezt az apró örömet választottam, mert imádom azt, amikor nyáron esik az eső, és érződik a beton párás, meleg illata. Ezen kívül a Medve sajt kerek doboza jól jött az esernyő formájának megjelenítéséhez” – mondta Buzás Aliz.

A kampány egyúttal megidézi azokat az időket is, amikor még a reklámanyagok többsége egyedi illusztrációkkal készült és a szakma más prioritások szerint dolgozott. Mivel minden illusztrátor a maga sajátos vizuális nyelvét mutatja meg a csomagolásokon, egy kicsit az alkotók munkásságához is közelebb kerülünk.

„Miközben az évek során rengeteg munkánkkal találkozhattak már az emberek, az azokat létrehozó illusztrátoroknak viszonylag kis részét ismerik csak név szerint – talán a mesekönyvek vásárlói, azaz a szülők jelenthetnek olykor kivételt. Így ez a kampány amellett, hogy alkotóként, a saját vizuális eszközeinkkel megfogalmazhattunk egy-egy apró örömöt, arra is lehetőséget adott, hogy egy kicsit előlépjünk a háttérből, és a rajzainkhoz már nevet és arcot is lehessen kapcsolnimondta Cserkuti Dávid.

„Nagy öröm, hogy volt olyan márka, ami be mert vállalni egy ilyen projektet, és a születésnapját – többek között – azzal is ünnepli, hogy egy teljesen egyedi felületet biztosít illusztrátoroknak. – osztja Dávid gondolatát Rátkai Kornél.

Cserkuti Dávid Alfabéta-díjas grafikus, Buzás Aliz dolgozott már többek között a Washington Postnak és a Tiszának is, Rátkai Kornél mesekönyveket rajzol, Klement Csaba készített már Odett számára animációs videóklipet, Kolláth Gergely pedig UI-designerként dolgozik.

A 90 éves Medve sajt történetéről itt olvashattok.

Buzás Aliz | Web | Facebook | Instagram | Behance
Cserkuti Dávid |Web | Instagram
Klement Csaba | Web | Facebook | Instagram
Kolláth Gergely | Web | Instagram
Rátkai Kornél | Web | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük