Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest.
Forrai Ferenc sorozata.
135 éve, 1884. június 30-án született Szép Ernő.
Margitsziget
„és a Dunán mögöttük
fényes fehér hajó tűnt,
(…)
s kék volt az ég fölöttük,
oly kék volt, nem tudom, kék.
Ültem, hallgattam, néztem
és az jutott eszembe
hogy egyszer meghalok majd
s többé sohasem élek.”
NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.
A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.
A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.
INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.
Még nincsenek hozzászólások