fbpx
Nyomj Entert

Ugródeszka fiatal tervezőknek | Terike from Budapest

Frissen végzett tehetséges tervezők, kevés helyi lehetőség, erős globális verseny: a magyar valóság felismerése hívta életre a Terike from Budapestet. Az Instagram-oldalon a fiatal designerek mutatkozhatnak be, két hónap alatt pedig már több mint ezren csatlakoztak közösségéhez.

Ahogyan az alulról szerveződő kezdeményezések a kortárs művészeti szcénában elszaporodtak, úgy a design területén is rájöttek a szakmabeliek, hogy ha máshogy nem megy, akkor maguk kell, hogy megteremtsék saját láthatóságukat.

Istvánffy Emma és Szarvas Valentin 2020 júniusában hozták létre a Terike from Budapest Instagram-oldalt, amely független platformként gyűjti össze azokat a felsőoktatásban tanuló vagy nemrég végzett hazai tervezőket, akik aktívak a diploma megszerzése után is. A cél, hogy munkáikat a szakmabeliek és a design iránt érdeklődők is lássák, és a networking elindulhasson.

Emma és Valentin is az utóbbi néhány évben kezdtek komolyabb projektekkel foglalkozni. Emma a londoni University of Westminsteren tanul, dolgozott már projekten a Fenty-vel, volt Molly Goddard gyakornoka és részt vett már több alkalommal a londoni divathéten is. Valentin 2019-ben végezte el a MOME Textiltervezés BA képzését, még diplomázása évében bemutatta kollekcióját a BCEFW Young Talents show-n.

Mindketten látják, hogy itthon nehéz elhelyezkedni a szakmában; nincs sok cég, a körforgásba nem könnyű bekerülni és nagyon kevés a fizetett gyakornoki munkalehetőség is. Ha valaki pályakezdőként saját márkát indítana, súlyos költségekkel kell számolnia. Az indulás egyébként külföldön sem gördülékeny, de véleményük szerint valamivel befogadóbb a szakma és nyitottabbak a fiatal, ambiciózus tervezők munkájára.

A hazai helyzeten szeretnének változtatni a kezdeményezéssel, mellyel az itthon és külföldön képzett magyar tervezőknek nyújtanak bemutatkozási lehetőséget. A beküldött anyagokat igyekeznek a legobjektívebb válogatási szempontok szerint posztolni. Inkluzívan gondolkodnak, a projektek között találunk férfi öltözék-, kötöttanyag-, kiegészítő-, sőt, ékszertervező munkákat is.

Az elsődleges cél, hogy a fiatal tervezőket elérjük és megismerjük, hiszen az egész projektnek ők az alapjai. Emellett ugyanolyan hangsúlyt fektetünk a szakma szereplőinek bevonására is: gondolunk itt magazinok szerkesztőire, stylistokra, fodrászokra, sminkesekre, modellekre vagy éppen az ügynökségeikre. Ugyanakkor ez az oldal azoknak is szól, akiket érdekel a design, és nyitottak a fiatal tervezők munkáira – mondják.

Eddig nagyon úgy tűnik, hogy Terike szépen lassan valóban elkezdi beváltani az ígéreteit; már szerveződnek fotózások és kollaborációk is az oldalon keresztül.

„Megkeresett minket egy modellügynökség, hogy az általuk szervezett fotózások során a Terikén szereplő tervezők ruháit szeretnék használni, ami azért szuper lehetőség, mert az ott készült képeket utána a tervezők szabadon használhatják.”

És hogy miért éppen Terike?

A Terike from Budapest névre azért esett a választásunk, mert elég gyakran előfordult már velünk, hogy varrónőként aposztrofált minket a környezetünk, ami részben igaz is, mert érteni kell a kivitelezéshez is tervezőként, ugyanakkor ez két különböző szakma” – indokolják a tervezők.

Csekkoljátok a legszuperebb fiatal tervezők munkáit!

Terike from Budapest | Instagram

Istvánffy Emma | Instagram

Szarvas Valentin | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük