fbpx
Nyomj Entert

A Nanushka a divatipar leggyorsabban növekvő vállalata Európában | Financial Times

Idén már ötödjére jelentette meg a leggyorsabban növekvő európai vállalatok aktuális ezres listáját a Financial Times, a Nanushkát az abszolút élmezőnybe, a 70. helyre rangsorolva.  

A Nanushka International Zrt., a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. egyik legsikeresebb portfóliótársasága 1601,9 %-os abszolút növekedési rátával nem csupán a közép-kelet-európai térség élmezőnyében szerepel, hanem a divatipari szereplők kategóriájában egyértelműen listavezető is.

A divatipari vállalkozások közt a Nanushka az első, a régióból mindösszesen hat vállalkozás – közte kettő magyar – került az első száz helyezett közé.

A 2006-ban alapított, mára világhírű magyar divatcég már tavaly is szerepelt az ezres összesítésben, akkor a 406. helyen, a lista első felében nyitott.

„Azt gondolom, hogy az eredmény magáért beszél. Az elmúlt egy év rendkívüli kihívások elé állította a Nanushkát – a globális divatipar átlagosan 30 százalékot zuhant a válság alatt –, de csapatunk erőfeszítéseinek és tehetségének, valamint befektetői hátterünknek köszönhetően képesek voltunk tovább növekedni a 2020-as évben is, ami megalapozta azt, hogy a 2021-es évet optimistán és jó lendületben várjuk. Azzal pedig, hogy létrehoztuk a Vanguards Csoportot, tovább erősítjük a globális divatiparban betöltött, egyre komolyabb szerepünket”– nyilatkozta a lista kapcsán Baldaszti Péter, a Nanushka Zrt. igazgatóságának elnöke és a Vanguards csoport társalapítója a ma megjelent rangsor kapcsán.   

A Statista kutatócég által összeállított „FT 1000 – Europe’s Fastest Growing Companies 2021” lista rangsorolja azokat az európai vállalatokat, amelyek 2016 és 2019 között a legmagasabb éves összesített bevételnövekedési rátát érték el. 

A verseny idén is kiélezett volt, a rangsorba való kerüléshez minimum 35,5 százalékos növekedési rátára volt szükség ebben az évben, ami – vélhetően a koronavírus okozta lassulás miatt – valamivel alacsonyabb, mint a tavalyi 38,4 százalék, de még mindig dinamikus teljesítményfokozódást feltételez a listázott cégekről.

A tavaly októbertől a Vanguards Fashion Group égisze alatt működő Nanushka a 2016-os évet még 335 millió forintos árbevétellel zárta, 2019-ben ez az összeg már a 7 milliárdot is megközelítette (6,7 Mrd Ft-tal), a viszonteladók száma pedig ebben az időszakban 60-ról 400-ra növekedett. A cég 2018 májusa óta nyereségesen működik, a 2019-es év pedig minden várakozást felülmúlt, ekkor 130 ezer terméket gyártottak és adtak el, az árbevétel pedig 228 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest. 

A 2020-as év árbevétel a tervek és az előzetes megrendelések alapján újfent duplázódott volna, de a koronavírus okozta gazdasági visszaesés ellenére a Nanushka fenntartotta növekedését és további 10 %-os növekedést ért el a megelőző évhez képest.

„Ez egy kiemelt csapatsiker, ami a Nanushka-menedzsment és az Alapkezelő közötti hatékony együttműködésnek köszönhető. Látva a Nanushka korábban elért hatalmas sikereit, erre alapozva létrehoztuk a Vanguards divatipari holdingot, melynek portfóliójához 2019-ben a szintén hazai Aeron, majd 2020-ban a milánói Sunnei is csatlakozott. Célunk, hogy a Nanushka által bejárt úton ugyanerre a dinamikus növekedési pályára állítsuk ezeket a vállalkozásokat is, és megerősítésükkel, valamint további tervezett akvizíciókkal a Vanguards a legerősebb iparági szereplők közt jelenjen meg” – tette hozzá Gubicza Ágoston, a GB & Partners többségi tulajdonosa, a Nanushka igazgatósági tagja.

A cég árbevételének 96 százaléka származik exportból, 4 százalékot a flagship üzletek eladásai hoznak. Budapest mellett az elmúlt években Londonban és New Yorkban nyitottak saját márkaboltot, ami szintén egyedülálló eredmény nem csupán a hazai, de a közép-európai régió divatcégei között is.

A cég, amelynek darabjait előszeretettel hordják a világ legismertebb hírességei, a társadalmi és környezeti felelősségvállalást is kiemelt területként kezeli: a közelmúltban tette közzé fenntarthatósági jelentését, mellyel a Deloitte Green Frog díját is elnyerte.

Nanushka | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük