fbpx
Nyomj Entert

Budapest Déli Városkapu I A Snøhetta nyert

Gyorshírünk, hogy ma a Városházán élőben láthattuk, ahogy a Snohetta kollégái meghatottan átveszik az első helyezésért járó díjat. Bátor, innovatív és Budapesthez méltó koncepció. Azért bátor, mert az amúgy is zseniális adottságokkal – többek közt szabályozott vízszinttel – rendelkező Ráckevei (Soroksári)-Duna adta lehetőségeket nem hogy kihasználja, de gyakorlatilag hatványra emeli egy második, eddig nem létező csatorna kialakításával. Innovatív, mert minden elemében kortárs megoldásokkal válaszol a felmerülő kihívásokra, melyeket a pályázat kiírása előtt a projektet vezető KKBK átfogó kutatással dolgozott fel, és Budapesthez méltó, mert ambiciózus, példamutató megoldás, amely kiváló folytatása lesz a Duna-parti promenádnak.

A díjátadón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszédeikben kijelölték Budapest következő évtizedeinek fejlődési útját, melynek végén fővárosunk a kontinens közepének meghatározó nagyvárosa lesz.

Ehhez a mostani pályázathoz hasonló víziókra lesz szükség és a most létrehozott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa nem csak nevében hajaz a Közmunka-tanácsra, hanem missziójában is, tehát a jövőben számíthatunk majd hasonlóan felcsigázó projektekre.

  1. helyezett – Snøhetta

2. helyezett – Feilden Clegg Bradley Studios INternational – Tarka Építész Műterem Kft. – Czirják Szabó Építészeti Mérnöki Kft.

3. helyezett – 3h

Emlékeztető a projektről:

A Déli Városkapu projekt célja a korábban elhanyagolt észak-csepeli és dél-pesti övezet megújításával egy olyan városnegyed kialakítása, amely új jelentőséget ad a korábban csak részben kihasznált, értékes övezetnek – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a kormány és a főváros a tervezési feladatok megvalósítására olyan pályaműveket várt, amelyek a Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros terület beépítésének átfogó tervezésére irányulnak. A Déli Városkapu projekt illeszkedik a főváros jövőkép-stratégiájába – fogalmazott a főpolgármester-helyettes, emlékeztetve arra, hogy a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepciót most aktualizálja a nemrégiben megalakult Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, a koncepció elfogadásánál pedig a főpolgármesternek vétójoga van.

Új városrész születik: több ezer fős egyetemváros épül, alulhasznosított barnamezős területek újulnak meg. Sport- és rekreációs létesítmények – a többi között egy 15 ezer férőhelyes atlétikai központ, evezőspálya és extrém park – épülnek, széles körű sport- és szabadidős lehetőségeket kínálva a Diákváros lakóinak, a helyi lakosságnak és a tágabb városi térség lakóinak. A Diákváros a magyar felsőoktatás profilját évtizedekre fogja meghatározni, sportlétesítményei egyszerre biztosítják majd a magyar élsport és a lakosság szabadidős sportolását – fogalmazott Fürjes Balázs államtitkár, a tervpályázat bírálóbizottságának elnöke az eredményhirdetést követően.

Észak-Csepel és Dél-Pest soroksári Duna-ága mentén olyan élhető, egészségtudatos városfejlesztés indul, amelyben a „zöld megoldások”, parkfejlesztés és a Duna-part rendbe tétele és élhetővé alakítása kerül előtérbe, továbbá műemlék és helyi védettségű épületek kerülnek felújításra.

A 2018. július 5-én kiírt meghívásos tervpályázatra 17 pályamű érkezett. Az elismert hazai és külföldi építészeknek óriási megtiszteltetés volt a teljesen új, vonzó városnegyed terveinek elkészítése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 Comment

  1. Toronyházaknak épülőtömegközlekedés,utak,infrastruktúra kapacitások,miközben 15 éve lekott fővárosi városrészen ivóvízhez sem jut a lakossága(CSúcshegy)…persze közben kolónia is lesz a Marson.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük