Prága egyre inkább felkapott Smíchov kerületében egy újabb indusztriális épület csöppent vissza a körforgásba. Bár eredeti funkciójától már a felújítás előtt jó pár évvel eltávolodott, sok helyen felidézi múltját.
A Five Building eredetileg villamosdepóként üzemelt, Prága közlekedési vonalainak átalakulásakor azonban az épület teljesen elveszítette a kapcsolatot a villamoshálózattal. Jó pár évig állt kihasználatlanul, ám a kerület felvirágzási folyamatában egyértelmű volt, hogy rá is sor kerül majd. Végül fő megbízóként a MSD gyógyszervállalat szállt be a felújításba, mellyel a Quarta építész stúdiót bízták meg.
A tervezés során az első szempont, melyet figyelembe kellett venni, az az épület egyenlőtlen térbeli és vertikális adottságainak halmaza volt – meg kellett határozni egy új alapterületet és egy magasságot is.
A régi épület mindkét utcai homlokzatát megtartották és felújították. A járókelők könnyen megközelíthetik a bejáratot, amely nem egyből az irodákba, hanem egy bevásárló- és éttermi térbe nyílik. Itt nagy figyelmet fordítottak az olyan eredeti részletek hangsúlyozására, mint a fém-beton dupla homlokzat vagy a mennyezet alatt szabadon futó csövek rendszere.
Az épület legkedveltebb része kétségtelenül a tetőterasz, amely a legjelentősebb prágai műemlékekre – a várra, a Nemzeti Színházra és a Vyšehradra – néz. Ha a friss levegőn dolgoznának, az épületben dolgozók feljöhetnek ide a laptopjukkal is, hiszen rengeteg munkára és pihenésre alkalmas ülőhellyel látták el a teraszt.
Quarta Architektura | Web | Facebook | Instagram
Fotók: BoysPlayNice
Forrás: Linka News
Még nincsenek hozzászólások