Farkas Róbert grafikus kisgyerekként űrhajósnak készült, de aztán sajnos túl magasra nőtt, így csak a csillagok és a fizika csodálása maradt számára. A mai napig a világűrrel kapcsolatos filmek, tudományos előadások hallgatásával zárja a napjait. Ágya mellett csak ebben a témában találhatók könyvek, magazinok.
Amikor megszületett a kislánya, tudta, hogy eljön majd az a nap, amikor Fanni megkérdezi tőle: honnan jöttünk és miből vagyunk? Ebből a gondolatból született meg az Eszes Róka-sorozat. Az első kötet, az „Első könyvem az univerzumról”, amely 2017-ben a Szívünk rajta program kiemelt könyvének választották, kisgyerekek ezreihez hozta közel az égbolt csodáit, míg a sorozatban megjelent második, az „Első könyvem a fénysebességről” a fény és gravitáció kérdéseivel foglalkozott a legkisebbek számára is érthető, mesés módon.
A csillagok és a bolygók, a Nap és a fénysebesség titkai után a kisróka ezúttal a téridőről kérdezi Róka papát. Vajon miért nem tudjuk utolérni a fényt? Mitől mozgunk mégis, ha közben egy helyben állunk? Miért telik másképp az idő, amikor jól érezzük magunkat, mint amikor unatkozunk, és lehetséges-e az időben utazni? A napokban jelent meg a legkisebbeknek szóló Eszes Róka-sorozat harmadik és egyben záró darabja az „Első könyvem a téridőről – Mitől lassul az idő?”
Róbert ezt a könyvet tartja a legnehezebbnek és a legfontosabbnak a három kötet közül. Úgy érzi, úttörő munkát végeztek Sótér Anna fizikussal és Balázs Eszter Annával, a Kolibri Kiadó főszerkesztőjével, hiszen Einstein gondolat-kísérleteit eddig még nem dolgozta fel magyar szerző mesekönyv formában. „A könyv első verzióját teszteltük szülőkön és gyerekeken egyaránt. Sokat kellett finomítani a tartalmán, például száműzni kellett a vektor-matematikát a magyarázatokból. Érdekes tapasztalat volt, hogy a gyerekek jobban befogadták a relativitás elmélet furcsa ellentmondásait. A szülőknek nehezebb volt elvonatkoztatni a valóságban tapasztaltaktól” – mondta el Róbert.
A szerző ennél a kötetnél sem azt tartja fontosnak, hogy a gyerekek kívülről fújják a Lorentz-féle transzformációt, vagy a Schrödinger-egyenleteket. A lényeg itt is az érdeklődés felkeltése a téma iránt.
Farkas Róbert: Első könyvem a téridőről interaktív könyvbemutató
Időpont: 2018. szeptember 22., 16:00
Helyszín: Görbe Bögre Kávézó (1085 Budapest, Rökk Szilárd utca 3.)
A program ingyenes, mindenkit szeretettel várnak! A helyszínen az új kötet, illetve a sorozat korábbi darabjai 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg.
Még több információ a könyvről ITT.
Még nincsenek hozzászólások