Csöpögő gomolyasajt a csapra akasztva, kiborult hamutál és elvarázsolt tacskó a függöny mögött. Beth Evans szürreális világában semmi különös nincs, csak maga az élet.
Szöveg: Sebestyén László
Az élet egyszerű pillanatai a terített asztalon, amely nélkül az élet nem lehetne élet. A száradó tésztacsíkok a szék karfáján, az elviteles kávé és az elégett gyufaszálak a terítőn. A halak furcsa, rendezett rendezetlensége. Borospoharak és ott hagyott ételek, mert valami fontosabb elszólított a vacsoraasztaltól. Beth Evans izgalmas csendéleteiben jól adagolja a high-end technikát és az egyszerű, hétköznapi tárgyak adta, absztrakt érzéseket.
Beth Evans a Westminsteri Egyetemen tanult fotográfiát. Nagy formátumú, 8×10 inches analóg filmmel dolgozva ismerte fel, hogy mennyire kreatív a szakma, amit tanult. Minden munkája kézzel laborált és nagyított. Mestereinek a szakma iránti szeretete és elkötelezettsége óriási inspirációt jelentett számára, megtanította őt a szemlélődésre és a kreatív fogalmazásmódra.
Minden munkáját digitális középformátumra készíti. Szereti a technika által a művészre rótt, lassabb munkafolyamat tempóját, ez ad neki időt és teret a gondolkodásra, az elmélyülésre. Merüljünk hát el mi is pár percre Beth Evans világába, üljünk le az asztalához, várjuk meg, míg szárad a tészta és kicsöpög a gomolya. Aztán úgyis futunk tovább.
Még nincsenek hozzászólások