fbpx
Nyomj Entert

HFDA design START X HYPE I Koralevics Rita

A HFDA idén tavasszal indította el „design START” nevű mentorprogramját, amely során hét tehetséges tervező hosszú távú fejlődési lehetőséget biztosító, egyénre szabott képzésben vehet részt, hogy ezzel is elősegítsék a sikeres magyar designmárkák létrejöttét. Augusztus végéig minden héten egy-egy újabb mentoráltat ismerhettek meg egy kicsit közelebbről itt, a HYPEANDHYPER-en – Koralevics Rita, azaz a Paper Up!.

Rita 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán, ahol a magas- és mélynyomás technikája, a szitázás és a litográfia voltak a fő irányvonalai. Pár évvel később – túl a Derkovits Gyula és a Képzőművészeti Római Magyar Akadémia ösztöndíján – aztán úgy érezte, valami még hiányzik: szeretne háromdimenziós formákban is gondolkozni, alkotni, amit nyomban el is kezdett. 2012–13 környékén végül ezekből a háromdimenziós kísérletezésekből született meg a Paper Up!

Természetesség és kíváncsiság

Rita munkáit maga az alapanyag, vagyis a papír határozza meg, ettől válik felismerhetővé, egyedivé. „Ezt a természet adta anyagot sosem lehet megunni, örök inspirációs forrás a számomra, ebből merítek ihletet” – mondta.

A Paper Up! tárgyak esetében a formákat, méreteket illetően és a színek terén is széles a választék. Bár már nem kizárólag papírból készülnek, mint a kezdeti időben, a lámpák, tálak, vázák mind ugyanazt a természetességet sugározzák.

Rita nem egyszer egyedi megrendelésre is tervez, ilyenkor pedig mindig igyekszik belevinni valami nóvumot, ami őt is újra meg újra izgalomba hozza.

„Munkáimat a változás állandósága járja át, azaz a folyamatos megújulást és az értékek megőrzését tartom szem előtt, aminek filozófiája talán az általam készített tárgyakban is fellelhető” – jegyezte meg a tervező.

A lakás díszei

A szeptemberi S/ALON BUDAPEST-re Rita egy különleges szettel készül, amelynek bár mindegyik darabja ugyanarra a formára épül, külön-külön is megállják a helyüket. Ezúttal dohányzóasztalt, lámpát, asztali tükröt és olyan kiegészítőket tervezett, melyek gyakorlati funkciója kis mértékű, leginkább „csak” a lakások díszei. Ami még további változatosságot visz majd ebbe az új kollekcióba, az az anyagok sokfélesége, illetve ezek kölcsönhatása a papírcementtel.

Koralevics Rita és a design START

„Én már „öregnek” számítok a mentoráltak között, nagyjából 7 éve egyedül viszem a Paper Up!-ot, ennek részeként a tervezést, gyártást és az eladást is, ami természetesen sok nehézséggel járt. Utólag már mindennek látszik az értelme, a hibák, rossz lépések a folyamat természetes velejárói. Mostanra – és ebben a mentorprogramnak is nagy szerepe van – végre kezdek úgy tekinteni a munkámra, mint egy igazi üzleti vállalkozásra. Éppen ezért mindenkinek ajánlom a jelentkezést, aki bizonytalan, elakadt, de hisz magában, csak hiányzik a tisztánlátás és a bátorság ahhoz, hogy továbbmenjen” – emelte ki Rita.


HFDA design START X HYPE című cikksorozatunkban a design START hét mentoráltjának tervezői munkásságáról, a mentorprogrammal kapcsolatos tapasztalataikról olvashattok hétről hétre a HYPEANDHYPER-en

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük