fbpx
Nyomj Entert

Kosmos | Szék másképp

A Kosmos szék első látásra kétségeket vonhat maga után, és talán kényelmetlennek is tűnhet; különlegessége, hogy diákok igényeire szabva, az ő bevonásukkal nyerte el végső, nem hagyományos formáját.

A szék tervezője, a lengyel Aleksandra Krzyżanowska diplomamunkája kapcsán kezdte el tanulmányozni a diákok igényeit és meglátásait, emellett pedig saját tapasztalataiból is inspirálódott. A rosszul megtervezett iskolai bútorok problematikájára igyekezett megoldást találni – így született meg a Kosmos.

A projekt célja nem csak egy ergonómiailag több felhasználó igényeinek is megfelelő szék létrehozása volt, hanem annak költséghatékony kivitelezése is, hogy minél több állami iskolába elérhetővé tudjon válni.

A probléma megoldásának érdekében Aleksandra a lengyel bútorpiacot is elemezte. A tervezésnél fontos volt számára, hogy minél kevesebb alkotóelemből álljon össze a termék, és a gyártás során minél kevesebb műveletet legyen szükséges végrehajtani. 

A tervező a szék színének természetes, visszafogott árnyalatot választott, amelynek előnye, hogy tompítja a tantermekre jellemző erős színeket, illetve bármelyik enteriőrbe jól beilleszthető. Felépítését tekintve két részből áll: egy ülő részből és egy háttámlából. Formai kialakítása lehetővé teszi, hogy a székeket könnyedén egymásra helyezzünk, ezzel egyszerűsítve a tárolást és a szállítást.

Alapanyagát tekintve WPC-ből (fa-műanyag kompozitból) készül, így a szék rendkívül könnyű. További sajátossága, hogy három lába van, de bármilyen meglepő, a konstrukció kifejezetten stabil és megbízható.

Aleksandra Krzyżanowska Behance

Forrás: whitemad.pl

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük