fbpx
Nyomj Entert

Remekművek a Virág Judit Galériában

Egy évtizedekig Londonban élő műgyűjtő kétmilliárd forintot érő kollekcióját állítják ki Budapesten. A gyűjtemény többek között Vaszary János, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla és Kádár Béla alkotásait is tartalmazza. Összeállításakor a gyűjtő személyes ízlésén és kötődésén kívül a nemzetközi trendeket és a modernizmushoz való kapcsolódást is fontos szempontnak tartotta. A „Remekművek egy magángyűjteményből” című kiállítás szeptember 6-tól ingyenesen látogatható a Virág Judit Galériában.

Az évtizedekig Londonban élő műgyűjtő kiváló érzékkel válogatta össze remekművekből álló kollekcióját. Utazásai során rendszeresen látogatta a világ múzeumait, kiállítótermeit, galériáit. A látottak és tapasztaltak alapján a kilencvenes évek második felében határozta el, hogy kedvenc magyar festőiből egy korlátozott számú, kompakt gyűjteményt épít fel, olyat, amelyben kizárólag kiemelkedő darabok kapnak majd helyet. Céltudatos vásárlásainak eredményeként született meg a főleg Vaszary János, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Fényes Adolf valamint Kádár Béla remekeiből álló együttes. A kollekció rendkívül színes, mégis egy ideális koncepció hibátlan megvalósítását láthatjuk, amely az utóbbi 20 év egyik legkiemelkedőbb gyűjtői teljesítménye. A gyűjtemény rangját jelzi, hogy szinte valamennyi darabját már számos helyen kiállították, illetve publikálták. Összértéke megközelíti a 2 milliárd forintot.

A jó szemű gyűjtő első képét éppen húsz évvel ezelőtt, 1998-ban vásárolta. Czóbel Béla ikonikus Hátaktjáért, akkoriban igencsak merésznek számító összeget fizetett. „A legjobbakat akarom, még akkor is, ha a kvalitáshoz kellő nagyvonalúság kell” – hangzott ars poeticája. A gyűjtemény részét képezi továbbá egy 17 festményből álló Vaszary-kollekció, ami a művész valamennyi korszakát felöleli, de megtalálhatjuk benne Rippl-Rónai József Csendéletét, Kádár Béla különböző remekeit, Tihanyi Lajos egy merészen szerkesztett tájképét, valamint Kassák Lajos és Moholy-Nagy László egy-egy konstruktív alkotását is. „Ha Vaszary és Rippl-Rónai nem itt születik, ma a legnagyobb francia művészek neve mellett emlegetné őket a világ”- indokolta meg a gyűjtő e két festő hangsúlyos jelenlétét a képegyüttesben.

A „Remekművek egy magángyűjteményből” című kiállítás szeptember 6. és 15. között ingyenesen látogatható a Virág Judit Galériában.

További infók a Virág Judit Galéria honlapján és Facebook-oldalán.

 

Vaszary János: Pesti korzó

 

Rippl-Rónai József: Virágok fehér és sárga vázában

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük