fbpx
Nyomj Entert

Szent II. János Pál pápa templom | Robert Gutowski Architects

A Páty településén található Szent II. János Pál pápa templom a történeti templomépítészet hagyományait fogalmazza újra. A római katolikus templom megalkotásával Gutowski Robert építészirodáját bízták meg, a tervek megvalósítása a helyi közösség bevonásával zajlott.

A Robert Gutowski építészeti iroda által megalkotott templomtér célja a közösségteremtés és az otthonosság érzésének megteremtése. A hangsúly a hívek aktív részvétele felé tolódik, a kialakított tér minden eleme a ráhangolódást és az elmélyedést szolgálja.

A hagyományos templomépítészetre jellemző a téglalap alakú alaprajz, amely főhajóval – a templom középső része – egészül ki és félköríves vagy sokszög alakú apszisban végződik, amely az oltár mögött helyezkedik el. Ezzel ellentétben a II. János Pál pápa templom elliptikus elrendezést kapott, a főhajó templomkertként jelenik meg, a félhold alakú liturgikus tér pedig a barokk templomtípus apszissal záródó szentélyét idézi. Ez a fajta térszervezés közelebb hívja az embereket és lehetővé teszi, hogy a közösség ne egy távoli szentélyben zajló eseménysorozat passzív résztvevője legyen, hanem a szent cselekmény aktív megélőjévé váljon.

Az alaprajz további különlegességét képezi, hogy a kert – főhajó – és a templomtér – apszis – tengelyei kissé eltolódnak egymástól: a tengelyek szögtörése tulajdonképpen középkori szimbólum, a megtört test metaforája. Ez a gesztus nem csak a tengelyek eltolódására, hanem a templomtér enteriőrjére is kiterjed: a fehér falak enyhe ferdeszöget zárnak be.

Míg az épület belső terét leginkább a fehér tónusok és a fa természetes színe jellemzi, az oltárt egyetlen, mélyzöld színű kőtömbből faragták: környezetéből kiemelkedve a tér leghangsúlyosabb elemévé válik.

A liturgikus teret további közösségi és oktatási helyiségek, rendezvénytér, vendégszoba, plébánosi lakás, hivatali irodák és kiszolgáló helyiségek veszik körül. A kiegészítő helyiségek a kerttel együtt egységes elliptikus formába rendeződnek, amely az állandóságot és örökkévalóságot szimbolizálja.


Felelős tervező: Robert Gutowski Architects, Gutowski Robert építész
Építészet és belsőépítészet: Boczkó Ákos, Bollók Gáspár, Dely-Steindl Barnabás, Kovács Hunor László, Kövér István, Révai Attila, Szokolay Béla Ákos
Ötvösművészet: Ozsvári Csaba †
Szobrászat: Böjte Horváth István
Kertépítészet: Páll Attila
Építészeti fotográfia: Bujnovszky Tamás

Forrás: Dezeen, Robert Gutowski Architects

Robert Gutowski Architects | Web | Facebook

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük