fbpx
Nyomj Entert

Újabb aranyat nyert az Opera Gin Budapest

A szakma legrangosabb nemzetközi versenyének számító londoni IWSC-n is aranyérmes lett az Opera Gin Budapest magyar ginként egy újabb elismerést, ráadásul a legkomolyabb nemzetközi szakmai díjat szerezte meg az Első Magyar Gin Manufaktúra terméke. Az újpesti főzde így nemcsak zászlóshajója a hazai gin reneszánsznak, hanem egy csapásra a világ élvonalában is landolt.

A Londonban 1969 óta minden évben megrendezett Nemzetközi Bor és Párlat Verseny (IWSC – International Wine & Spirit Competition) mára a legelismertebb globális szakmai versennyé nőtte ki magát. Az idei versenyre több mint 800 gint neveztek két kategóriában. A szigorúbb szakmai elvárásokat előíró London Dry Gin kategóriájában 224 indulóból a magyar Opera Gin a 4. legmagasabb pontszámot szerezte, ezzel több száz éves hagyományokkal rendelkező világmárkákat és újhullámos főzdéket is maga mögé utasított.

Magyar bor, pálinka és pezsgő szerzett már ugyan egy-két érmet ezen a megmérettetésen saját kategóriájában az évtizedek során, de kézműves magyar gin most először érdemelt ki ilyen magas fokozatot. A szakma Oscar-díjaként emlegetett eseményre készülve mintegy 250 szakember bevonásával majdnem fél éven át kóstolják a nevezett italokat.

A júliusban kihirdetett The Global Spirits Masters aranya és a tavalyi Red Dot elismerés után tehát a legfontosabb nemzetközi szakmai versenyen szerzett aranyéremmel is büszkélkedhet az Első Magyar Gin Manufaktúra.

Opera Gin Budapest | Web | Facebook | Instagram

Forrás: Sajtóközlemény

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük