Ismét jönnek a csehek! Ezúttal sem ússzátok meg némi nosztalgikus elvágyódás nélkül, és mutatunk nagyon up-to-date cuccokat is. Mesélünk a csehek Tisza cipőjéről és arról a fiatal formatervezőről is, aki lámpáival és kiegészítő bútordarabjaival a Salone del Mobile-t is megjárta. Nézzük!
LAVMI
Mikor a LAVMI standját első ízben felfedeztük, hirtelen felindulásból azt gondoltuk, valamiféle skandináv design márkával van dolgunk. A márka alapítója Babeta Ondrová, akit egyetlen cél vezérel: harmonikus otthont teremteni. A LAVMI mottója is ez: „Ozdobit každý den”, vagyis „Feldíszíteni minden napot”. A márka 2009-ben indult útjára: egy kis grafikai és reklámstúdióból nőtték ki magukat, s először csak tapéták tervezésével és gyártásával foglalkoztak, de mindig meghatározó volt számukra, hogy letisztult és karakteres darabok kerüljenek ki a kezeik közül. Tapétáik most már közel húsz országban elérhetők, s a termékpaletta is bővült: lakástextilek, párnahuzatok, asztalterítők, tálcák, faliórák, lámpabúrák, sőt plakátok és noteszek is megtalálhatók a kínálatban.
Papelote
Kateřina Šachová tervezőgrafikus 2009-ben férjével és barátnőjével közösen indította útjára a Papelote márkát. Olyan design brandet szerettek volna, amely nem egyszerűen papírtermékeket gyárt, hanem képes megmutatni a papír, a könyvkötészet sokféle arcát. Ez bizonyítottan sikerült is nekik. Amikor tavaly ősszel náluk jártunk, alig tudtuk eldönteni, melyik füzetet, noteszt, képeslapot, határidőnaplót vagy borítékot válasszuk. De nemcsak a széles termékpaletta győzött meg minket: látogatásunkkor a pult mögött éppen az egyik füzet gerincvarrását készítették, s az üzlet hátsó traktusában kialakított műhelyben is szorgos munka folyt. Termékeiket gondos odafigyeléssel készítik, környezetbarát alapanyagokból, rendszeresen tartanak workshopokat is. A kis stúdióban egyedi megrendeléseket is szívesen teljesítenek, nem csak vállalatoknak. Mikor kíváncsiságképp belekukkantottunk referenciamunkáik sorába, leesett az állunk. A Papelote ugyanakkor nem akar papírnagyhatalom lenni, mert bár az elmúlt pár évben bővült a kis csapat, sikerült megőrizniük a kézműves jelleg hamisítatlan báját. Papírmanufaktúra a javából!
PLOVE
A jó időben bízva beválogattuk a PLOVE márkát is, akik egyedi fürdőruhák és szandálok tervezésével foglalkoznak. Egy korábbi válogatásunkban szóltunk már arról, milyen tuti designer fürdőruhákat szerezhetünk be országhatáron belül, de a cseh szomszédokra sem árt odafigyelni. A brandet Pavlína Miklasová alapította néhány évvel ezelőtt, hozzá csatlakozott Barbora Veselá, aki a London College of Fashion-ön képezte magát – kettejük kísérletező kedvéből születnek a rendhagyó ruhadarabok és lábbelik. Legutóbbi kollekciójukat František Petrák festőművésszel közösen készítették el: a cseh képzőművész absztrakt geometrikus mintázatai jelennek meg az úszódresszeken. A kínálatban találunk olyan darabokat is, amelyek újrahasznosított poliamid szál felhasználásával készültek. Egy másik, exkluzív kiadású kollekciójuk a ME, THE CANNY FORCE a japán esztétika letisztultságával hívja fel magára a figyelmet. És ha már megvan a megfelelő fürdőruha, könnyedén találhatunk hozzá passzoló rugalmas és divatos szandált is. Nemcsak strandra!
Karel Matejka
A fiatal formatervező, Karel Matejka munkáit több ízben is volt alkalmunk testközelből megcsodálni. Elsőként a tavalyi Designblok eseményen ragadta meg a figyelmünket a keljfeljancsi módján működő One Zero állólámpa, amely abban az évben el is nyerte a kiállítás legjobb lámpakollekciójának járó díjat. Éppen ezért nem lepődtünk meg, amikor most tavasszal a Salone del Mobile-n, a SaloneSatellite kiállítói között is megpillantottuk a tervező standját. A szuperletisztult One Zero a könnyedség érzetét kelti: első pillantásra olyan, mintha egy óriásira nagyított fogászati tükröt és egy fekete bowling golyót kereszteztek volna egymással. A lámpa pozíciója, dőlésszöge és fényereje könnyen változtatható. Szeretjük még tőle az Amplifier moduláris lámpacsaládot és a találó elnevezésű Alfred szobainast, amely a One Zero-hoz hasonló elven működik, s elfeledteti velünk az ilyen típusú kiegészítő bútordarabokkal kapcsolatban kialakult hagyományos sztereotípiákat. A megszokott formavilág újragondolása a tervező egy másik munkájában is megjelenik: a Joyrider a lábbal hajtós kismotorok új generációja. A gyerekek nélkülözhetetlen járművét Matejka szinte teljes mértékben a feje tetejére állította: a három kerékből kettő a motor elejére, míg a harmadik hátulra került, sőt egy külön kis üreg is rendelkezésre áll a kicsik számára a tárgy belsejében, ahová a kincseiket gyűjthetik.
Botas 66
Ami nekünk a Tisza cipő, az a cseheknek a Botas. A márkanév olyannyira köznevesült, hogy cseh és szlovák nyelvterületen minden sportcipőt botasky-nak (ejtsd: botaszki) neveznek (tapasztalatból mondjuk: a Felvidéken élő magyar ajkú lakosság is ezt a kifejezést használja a hétköznapi beszédben, a mai napig). A Botana elnevezésű vállalatot 1949-ben alapították és eredetileg férfi cipők gyártásával foglalkozott, majd 1962-től a sportcipők felé fordultak és 1963-ban létrehozták a Botas márkát. Az ikonikus Botas Classic modell 1966-ban született meg Marcel Scheinpflug jóvoltából, s immár nemcsak a sportolók és olimpikonok, de az utca embere is örülhetett az új lábbelinek. Ezt a modellt porolta le és élesztette újjá 2008-ban két designer, Jan Kloss és Jakub Korouš. Ez lett a Botas 66: ergonomikus kialakítás, számtalan színvariáció és egy csipet „cseszkó” nosztalgia. Ha nem szeretnétek Prágáig utazni egy pár tuti sportcipőért, rendelhettek weben is.
Hetente jelentkező sorozatunkban olyan cseh, szlovák és lengyel márkákat, design szpotokat mutatunk be, akiket érdemesnek tartunk arra, hogy felkerüljenek mentális design térképünkre. Kedvcsináló guide azoknak, akik a szokásos turisztikai látványosságokon túl másra is kíváncsiak.
Még nincsenek hozzászólások