Hatékonyság, önazonosság, természetközeliség – ebben a három összetevőben látja Várvizi Péter a hazai vendéglátás jövőjét. Erdélyi Róbert sem kötött kompromisszumot: a külföldi turisták körében már bejáratott burgereiket most a hazai home office-olók otthonaiba szállítják, éttermi élményt is kínálva a buci mellé. A négy évvel ezelőtt indított Pancs márka ma már nemcsak a vasárnapi piacot takarja: hétfőtől szombatig is betérhetünk hozzájuk, ha frisset és hazait szeretnénk vásárolni, magyar termelőktől. S bár a koronavírus mindannyiunkat nehéz helyzet elé állított, Csatlós Csilla szerint egyet tehetünk (és nem csak ilyenkor): „fejleszteni, új utakat keresni és menni tovább”. A Piqniq Budapest és a Mastercard közös kampánya.
Várvizi Péter – élelmiszermérnök, séf
„A fine diningnak egyetlen egy jövője van: az élményközpontúság.”
Hatékonyság, önazonosság, természetközeliség – ebben a három összetevőben látja Várvizi Péter a hazai vendéglátás jövőjét. Az élelmiszermérnök-séf szerint is fontos az alapanyagok tisztelete, s ez már nemcsak a top 100-as listára felkerült budapesti éttermekre igaz, de a hasonlóan magas színvonalat képviselő vidéki vendéglátóhelyekre is – még ha utóbbiak kevésbé is kerülnek fel a gourmand-ok mentális térképére. Péter élelmiszermérnökként és kreatív séfként számos gasztronómiai és élelmiszeripari termék fejlesztésében vesz részt. Ez az iparág ugyanis nemhogy nem állt meg, de cégek tucatjai keresnek jelenleg alternatívákat a megváltozott fogyasztási igényekre, melyekre egy-egy jól kidolgozott termék lehet a válasz.
Horváth Boldizsár – agrármérnök, alapító, Farm2Fork
A csúcsminőségű magyar zöldségek és gyümölcsök mellett kampányol az agrármérnök végzettségű Horváth Boldizsár is. Korábban a szári Csoroszlya farmon vett részt a termelésben, mostanra azonban több termelővel is partnerséget kötött Ráckevétől Kölcséig. A Farm2Fork alapítója nap mint nap azon dolgozik, hogy összekösse a magyar termelőket a topéttermekkel és a kiváló minőségű, helyi alapanyagokra nyitott lakossági megrendelőkkel. Boldizsár célja, hogy a farm-to-table elvét követve a szállított zöldségek és gyümölcsök minél kevesebbet utazzanak a termelés helyétől a felhasználást jelentő konyháig, és arra is odafigyel, hogy a szezonális mellett minél nagyobb arányban jelenjenek meg a bio alapanyagok is a kínálatban.
„Azt próbálom erősíteni, hogy a termelők és a séfek között legyen még tudatosabb a kommunikáció.”
Bőti László – termékfejlesztő, Pancs Bolt
„Azért kedvelhetnek minket, mert öt éve szívből csináljuk a Pancs Placcot. Szervezünk, lebonyolítunk, közösséget építünk, tesszük mindezt a termelőkért és a tudatos fogyasztókért.”
A népszerű Pancs Gasztroplacc vasárnapi piacként indult a Tűzoltó utcában, majd 2020 szeptemberétől állandósult formában négy fal közé is beköltöztek a friss, hazai, természetes alapanyagok – ez lett a Pancs Bolt. A termelői árukat felvonultató üzlet vezetője Vajas Balázs, Bőti László elsősorban a termékfejlesztésért felel. A műanyagmentesen működő üzlet megnyitása előtt gyorsan reagáltak a tavaszi koronavírusos helyzetre: online piactérre költöztették a termelők portékáit, így a budapesti közönségnek nem kellett sokáig nélkülöznie a vasárnapi piacozás élményét. A low waste bolt a mostani lezárás alatt népszerű alapanyag-forrássá vált, sok más különlegesség mellett mikrozöldeket, sonkákat, különféle borokat és friss kovászos pékárut is találni náluk.
Erdélyi Róbert – tulajdonos, Tuning Bar & Burger és Beef Heaven by Tuning
Azt régóta tudjuk már, hogy a csalamádés hamburgerek kora leáldozott (ugyan ki ne emlékezne a Moszkva tér ominózus jelenetére?), helyettük jöttek a minőségi alapanyagok, a különféle kézműves burgerek hol klasszikus, hol újragondolt formában. A Tuning Bar & Burger hosszú ideje az egyik legbiztosabb hamburgerpont a fővárosban: nagyszerű és eredeti ízekkel, prémium alapanyagokkal és rendkívül figyelmes szervizzel érdemelték ki a budapestiek bizalmát, hűségét.
Az Erdélyi Róbert által vezetett csapat burgereiért külföldön is sokan rajonganak, a tuningosok pedig mindig is ismertek voltak arról, hogy bátran próbálnak ki különleges alapanyagokat, meghökkentő újításokat. A koronavírus okozta korlátozás közepette sem feledkeztek meg arról, hogy továbbra is szívvel-lélekkel készítsék el burgereiket, immár kifejezetten a hazai közönségre fókuszálva: ha magas minőségről van szó, nem kötnek kompromisszumot, dobozba csomagolva is igyekeznek éttermi élményt nyújtani az ínyenceknek.
„Élményt adni – ez nálunk nem csak egy elcsépelt szöveg.”
Csatlós Csilla – executive coach
„Bár válság van, a következő lépés mindig az, hogy fejlesztünk.”
Csatlós Csilla executive coach sokak életét változtatta meg: évtizedeken keresztül felsővezetői pozícióban dolgozott, így testközelből láthatta és látja ma is a szakmai kiégés összetéveszthetetlen tüneteit, melyeket segít másoknak is felismerni. Szerinte mindegy, hogy gasztro- vagy egyéb más vállalkozásról beszélünk, fontos, hogy mindig őszinték és nyitottak legyünk a változásra (és változtatásra), vegyük sorra a prókat és a kontrákat, vonjuk le a következtetéseket és induljunk tovább, előre. Coachként azért dolgozik, hogy ha valaki elakad, tovább tudjon lépni. Számtalan budapesti ügyfele van, de ő maga sosem költözne a fővárosba: Bázakerettyén, egy kis zalai faluban él, ahol nem utolsósorban polgármester is, valamint a Bonne Chance Hotel és Étterem tulajdonosa.
Fotó | Horpáczi Dávid
Videó | Sepsi Gergő
Még nincsenek hozzászólások