fbpx
Nyomj Entert

NÄNDI | Designer termékek mint műalkotások

Kézzel festett vagy digitálisan nyomott, geometrikus és könnyed formák, természetes anyagokkal társítva. A nändi márka ruhadarabjai és kiegészítői kisebb műalkotásokként jönnek létre: Nácsa Andrea, a márka alapítója, saját illusztrációival teszi egyedivé termékeit, amelyek között nincs két egyforma darab.

A márka hamarosan új, férfi ruhakollekcióval bővül, amelyből itt a HYPEANDHYPER-en láthattok először egy kis ízelítőt.

Interjú!

Kezdetben kiadványszerkesztőnek tanultál, majd nyomda-média, illetve textiltervező szakon folytattad tovább a tanulmányaidat. Milyen ponton döntöttél úgy, hogy saját márkát alapítasz? Mi volt a legelső terméked, és ez hogyan egészült ki idővel?

2010 óta létezik a nändi, az első 5 évben a munka mellett inkább hobbi volt számomra, ez idő alatt kerestem a saját stílusom, hogy mivel tudok egyedi lenni, illetve melyek azok a termékek, amelyekkel a későbbiekben is szeretnék majd foglalkozni.

Az első darabok, pulóverek és plexiből megalkotott kiegészítők voltak. A magas nyakú pulóvereim pelerinhez hasonlítottak, és patenttal kapcsolódtak össze a két ujj alatt. A plexi ékszerek pedig figurális és geometrikus formát öltöttek.

Az évek alatt velem együtt, folyamatosan fejlődött a kínálat és a márka, próbálgattam, hogy milyen anyagok és termékek állnak a legközelebb hozzám.

Most negyedik éve, hogy felmondtam az akkori munkahelyemen és 2015 óta a márkám a főállásom. Szerettem a munkám, amiben dolgoztam, de azt éreztem, ha akkor nem lépem ezt meg, akkor a későbbiekben már nem lesz lehetőségem rá. Új kihívásokra vágytam, hajtott a kíváncsiság, hogy milyen lehetőségeket tartogat számomra a nändi.

A márka elnevezése kereszt- és vezetékneved összeolvadásából ered, de mit jelent a két pont a nändi „a” betűje felett?

A két pont, valamint a logóm is a skandináv design iránti rajongásomat tükrözi. Az alapkoncepció szerint tudatosan az ékezet helyett használom a pontokat, akkor még nem is gondoltam, hogy ezek később a mintáimban is visszaköszönnek majd, ahol fontos szerepet kapnak a pöttyök.

Termékpalettád nagyon széles: pólók, pulóverek, vászontáska, kiegészítő ékszerek, neszesszer, printek. Ezek főként természetes anyagból készülnek mint fa, ásványok vagy újrahasznosított vászon. Termékeidnél nem csak az anyaghasználat, a minőség és az egyedi, általad tervezett grafikák válnak elsődlegessé, hanem a saját kezű kivitelezés is. Miért fontos számodra, hogy saját magad fesd meg termékeidre a grafikákat?

A digitális nyomtatás esetében adott méretek vannak, amin belül grafikákat lehet tervezni, így szerettem volna ebből a keretből kitörni: több szabadságra vágytam a mintázással kapcsolatban és ekkor találtam ki, hogy én magam fessek a ruhákra, majd később a kiegészítőkre is. Az egyedi szín és formavilágommal kitűnhetek a kényelmes, hordható viseletek közül. A kézzel festett termékek olyanok számomra, mint a festmények, kisebb „műalkotások”, csak itt nem papír vagy vászon az alap, hanem a textil és az ékszerek esetében a fa, ahol nagyobb teret kap a művészi önkifejezés. Minden termékem különböző, nem mindennapi, így a vásárló is azt érzi, hogy egy igazán különleges darabot visel.

Ruhadarabjaidban nem csak a mintát álmodod meg, hanem a szabásminta és a fazon kialakítása is a te munkád. Pontosan hogyan zajlik a tervezés?

Először az alapanyagot választom ki, igyekszem mindig természetes anyagokkal dolgozni, ezzel párhuzamosan pedig a színeket is meghatározom. Itt szeretek mindig megújulni, játszani a részletekkel, ez alatt azt értem, hogy rendszerint variálom a nyak és ujjpasszé színeket a pólóknál, illetve pulóvereknél.

Egy ideje vannak bevált fazonok, melyeket gondos kutatómunka előzött meg. Rengeteg pólót és pulóvert vizsgáltam meg az elmúlt években, a saját ruhatáramban is, valamint megkérdeztem a barátaimat is, kinek mi a kedvence. Ezek alapján több szabásmintát is készítettem, amiket végül a vásárlói visszajelzéseket figyelembe véve a varrodával együtt tökéletesítettünk.

Milyen fazonú ruhadarabjaid vannak és mi alapján határozod meg, hogy mi legyen elérhető a kínálatban?

A jelenlegi termékpaletta állandó szereplői pólók, pulóverek, nyári időszakban pedig atléták és lenge, bő fazonú felsők. Minden darab két méretben kapható, ami jelenleg ki is elégíti a vásárlók igényét, de folyamatosan figyelem és szerencsére kapom is a visszajelzéseket a méretekkel, fazonokkal kapcsolatban. Így készül kétféle szabásminta alapján a pulóver, mivel az első nem minden testalkatra volt előnyös, vagy kényelmes.

Annak ellenére, hogy termékpalettád nagyon változatos, a branded mégis egységes: a jellegzetes színek, formavilág és absztrakt illusztrációk felismerhetővé és beazonosíthatóvá teszik. Esetleg tervezed-e, hogy más termékkel is bővíted a márkád?

A Dots & Shapes (2016) mini kollekcióban szerepelt egy kézzel festett ruha és egy szoknya, amiknek nagy sikere volt. Ezeket szeretném visszahozni és újragondolni, valamint kiegészíteni 1-2 új ruhadarabbal, akár inggel, ahol a kézzel festett részleteken lenne a hangsúly. Remélem hamarosan sikerül is, de ezek sokkal több tervezést igényelnek.

Amin jelenleg dolgozom és újdonság azok a férfi pólók és pulóverek. Több visszajelzést is kaptam, hogy a férfiak is értékelik a vizuális világomat, valamint a boltokban is folyamatos volt az érdeklődés, hogy lehet-e számítani a későbbiekben férfi ruházatra. Volt olyan szerencsés, akinek a nagyobb pulóver mérete megfelelt és vásárolt is. Mindezek után egyértelmű volt, hogy nyitnom kell a férfi közönség felé.

A nändi-ra jellemző még, hogy nincsenek szezonális kollekcióid. Miért nem érzed szükségesnek, illetve hogyan és milyen időközönként újulnak meg termékeid?

Szezonális kollekciókban sohasem gondolkodtam, inkább a projektszerű minikollekciók álltak és állnak hozzám közel. Eleinte talán ez anyagi megfontolás miatt is volt, de sosem éreztem hiányát. Negyedévente mindig van egy aktuális projekt, amiben helyet foglalnak a digitálisan nyomtatott, és kézzel festett darabok is. A legutolsó ilyen az absztrakt formákból létrejövő arcok (portrék). Emellett meg van, amikor visszanyúlok előző mintákhoz, azt viszem tovább, jönnek hozzá új formák, színek, és így jön létre egy új kompozíció. Elég nagy a játékterem, amit nagyon élvezek, és törekszem is mindig megújulni.

A nändi ruhadarabok és kiegészítők Budapesten több design boltban is elérhetők, többek között a Retrock, MONO art & design és a rododendron is árusítja őket. A Retrock-al közös kollaborációd is volt, egy ékszerkollekció formájában. Mesélj, kérlek, erről a projektről! Esetleg tervezed-e még további kollaborációs termékek létrehozását?

Tavaly nyáron a Retrock egyik vezetője, Júlia felhívott és megkért, hogy hozzunk létre egy közös kollaborációt, mivel szerette a kézzel festett ékszereimet. Természetesen nagyon örültem a felkérésnek és azonnal igent mondtam.

A formák már adottak voltak Júlia által, de kikérte a véleményemet és én is ajánlottam még hozzá új darabokat. Először vektorosan megterveztem a fülbevalókat, pontos méretekkel és legyártottam a mintadarabokat, amik jól is sikerültek. A fülbevalók anyaga fa, lézervágással készültek, amiket megfestettem és összeszereltem, valamint terveztem hozzá egy kártyát is. Az első adagnál közösen választottuk ki a színeket, és hogy mit mivel párosítunk, de a következőnél már szabad kezet kaptam. Nagy munka volt, mert egy fülbevaló pár több darabból állt, amiket egyesével festettem meg, de nagyon élveztem, játszottam itt is a színekkel és a formákkal. A kollekció kizárólagosan csak a Retrock-ban volt elérhető.

Nagyon szívesen veszek részt további kollaborációkban is, ha lesz felkérés vagy lehetőségem rá, én nyitott vagyok közös munkákra.

A nändi továbbfejlesztésében mi a következő mérföldkő, amit el szeretnél érni a közeljövőben?

Jelenlegi célom az állandó kínálat mellett, évente legalább egy vagy kettő kézzel festett minikollekcióval kijönni, szigorúan limitált darabszámban. Nagyon remélem, egy ez már az idén is megvalósul.

Továbbá folyamatban van egy hatalmas előrelépés is a nändi életében: májustól három másik márkával közösen (akiknek a nevét egyelőre még nem árulom el), a VIII. kerületben fogunk bérelni egy üzlethelyiséget, ahol elsősorban a műhelyeink lesznek, de tervezzük egy közös bolt kialakítását is.

 

A nändi új férfi ruhadarabjai hamarosan debütálnak, amelyeket több budapesti design boltban is beszerezhettek majd. Addig is, további újdonságokért, kövessétek figyelemmel a márka Instagram és Facebook oldalát!

Fotók: Csizik Balázs

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük