fbpx
Nyomj Entert

NÉGYSZÖGLET – Móra Ferenc

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest. 
Forrai Ferenc sorozata.

140 éve, 1879. július 19-én született Móra Ferenc.

Pesten rend van

„– Eh – topogom ki komoran a lábaimból az úti zsibbadást –, igazán csak azért jövök már én Pestre, hogy okmányt hamisítsak.

Az okmányhamisítás pillanata akkor következik el, mikor az embernek ki kell töltenie a bejelentőlapot. Az első fennakadás ott van, hogy mikor születtem. Az esztendőt, azt nem lehet elfelejteni, egyidős vagyok a szegedi árvízzel. De már a születésem hónapját, napját úgy kell kiszámítanom. Mert én csak egy születésnapot tudok biztosan az egész világtörténelemből: az unokámét. Abból azután mindenféle, csak magánhasználatra való matematikai műveletekkel kiszámítom a lányomét, ebből meg megközelítő pontossággal kihozom a magamét.

Igen ám, de a feleségem életkorát is be kell írni. Nem tudom ugyan, mire jó ez, mert hiszen ha húszesztendős, ha negyvenesztendős a feleségem, attól én egyformán ellophatom a Gellérthegyet Citadellástul. (A parlamentet is mondhatnám, de azt nem ambicionálom, az csak maradjon Pestnek. Egy kis hegy sokkal jobban elkelne Szegeden. Pest úgyse becsüli meg.)

(…)

Most legutóbb is ezért borzongatott végig a hideg, mikor a pesti szállásom házfelügyelőnője bekopogtatott hozzám a bejelentőlappal, amelyet a legszebb írásommal töltöttem ki reggel.

– Nagyságos úr, baj van.

– Az asszony születési éve! Rájöttek! – gondoltam magamban, és éreztem, hogy elsápadok. – Hallatlan, milyen rend van ezen a Pesten.

– Az a baj, hogy a rendőrségen nem tudták elolvasni, amit a bejelentőlapra írni tetszett. Egy szón megakadtak, azt alá is húzták.

Persze hogy így van az, ha az ember szépen akar írni. No nem tesz semmit, ha nem szám, hanem szó, akkor nincs baj. Fogom a bejelentőlapot, megkeresem az inkriminált szót – nem értem. Hiszen vizsgalapra sem írhattam volna szebben. Mindegy no, fölébe írom ceruzával, betűnként, rajzolva, s még csak azt se üzenem a közeg úrnak, hogy vegye le a pápaszemét.”

NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.

A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.

A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.

INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük