Evezgetés a mosogatóban, lazulás egy citromkarikán vagy kirándulás egy brokkoli tövében: Csákvári Péter, a magyar gasztrofotós szürreális, merész és miniatűr univerzumával állít görbe tükröt a világnak.
Csákvári Péter fekete humorral átitatott fotográfiáinak története még 2016-ban kezdődött, amikor egy Herm nevű kis szigeten élt, nem messze a normand partoktól: „Ebben az időszakban még szakácsként tevékenykedtem, de már készültem arra, hogy hazatérve ételfotósként folytassam tovább. Ehhez vásároltam makróobjektívet és egy masszívabb gépet. Addig is, amíg nem tanultam ki az ételfotózást, kíváncsi voltam arra, mit lehetne alkotni a makrólencse segítségével. Egyik vásárlásom során egy modellboltba tévedtem, ahol rátaláltam néhány vasútmodellhez gyártott figurára. Ezek mellé tettem pár áfonyaszemet a sziget egy kis erdős részén egy mohás sziklára, és megszületett az első kép. Nagyon tetszett, ahogy létrejött egy minivilág, és úgy döntöttem, készítek még ilyen képeket” – mondta el Péter.
Eleinte a tárgyak és figurák közötti kapcsolat, az interakciók voltak nála a fókuszban, később már a tárgyak környezetére is nagyobb hangsúlyt fektetett. Alkotásain leginkább a saját mindennapjaiból felugró képeket jeleníti meg kicsinyített formában. „Mintha az emlékeim leugranának sörözni egyet a »rabbit hole«-ba” – tette hozzá.
A sajátosan megalkotott minivilág nagyon gyorsan népszerűvé vált és mára már önálló életre kelt. A brit Daily Mailtől a Bored Panda blogján át a New York Post felületeiig sok helyen jelentek meg a képek, az egyik fotó a Sony World Photo Awards harmadik díját is elnyerte. A Tiny Wasteland-alkotásokkal számos kiállításon is találkozhattunk már, többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon vagy a Pekingi Art Center helyszínén a 3CM fesztivál keretében.
Jó hír, hogy hamarosan új formában is megismerkedhetünk Csákvári Péter miniatűr világával: készülőben van egy Tiny Wasteland-szakácskönyv, amely egyszerre lesz memoár, fotóalbum és gasztronómiai élmény.
Kövessétek ti is a projekt saját oldalát, ahol folyamatosan új, izgalmas és humoros fotókkal találkozhattok!
Még nincsenek hozzászólások