Ismétlődő dinamika szerint dolgoznak – meghatározott munkafolyamatokban egymást lendítik át a tervezés során fellépő nehézségeken. Míg egyikük egyik nagy erőssége Londonból hozott friss látásmódja, másikuk a
Tagművészpáros
Művészpáros | Forms Design
Kis albérletük az irodájuk is egyben, így főzés és teregetés közben is zajlik a közös munka. Míg az egyikük nagyon határozott, a másik gyakran veszik el
Művészpáros | itthon.
Amit az egyikük leír, azt a másik befejezi vagy kijavítja. Klassz dinamika van közöttük, aminek köszönhetően a közös munkában betöltött szerepeik is teljesen magától értetődően, organikusan
„Meghallgatjuk, kritizáljuk, és inspiráljuk egymást” | Kreativ Werk
Grafikai tervezés, arculattervezés és reklámkampányok találkozása a graffitivel, street arttal, faldekorációval és különböző kreatív megoldásokkal, amelyekben a szakmaiság kellő vagánysággal is társul. Fork Imre és Illés
Művészpáros | Csaba Zita és Polgárdi Ákos
Történetük egy hajnalig tartó sörözős-beszélgetős estével indult a Fekete Kutyában. Hogy ki udvarolt először kinek? Már mindegy, mert lett közös iroda, közös lakás, közösen tervezett könyvespolc
Művészpáros | NUBU
Tíz éve dolgoznak együtt. Jellegzetes stílusukat mindig szem előtt tartva, feszes, legtöbbször művészeti ihletésű koncepciókban gondolkoznak. Judit viszi az egész divatcég működését, a tervezéstől a gyártáson
Művészpáros I Asbóth Szaffi és Bodnár Flóra
Együtt dolgoznak, együtt ebédelnek, együtt ülnek ki jégkrémet enni, együtt várják a showroomba a kedves ismerősöket – mindent együtt, minden közös. Már az elejétől fogva, eredendően
Művészpáros I Demeczky Nóra, Déri Enikő
Minden olyan természetesen, jól alakult közöttük. Nem kellett semmit előre kitalálni, megszervezni. Egymás elé, illetve egymás mellé sodorta őket az élet. Öt éve dolgoznak együtt –
Művészpáros I Cseh Eszter Sára és Kiss Miklós
Mini dzsungel Budán, vérszomjas szürke párduccal. Eszter és Miki egy asztalnál dolgoznak, a laptopjuk és a lábuk szinte mindig összeér. Elég romantikus. Sokat dolgoznak együtt és
Művészpáros I Katyi-Narr Vanessa Lenka és Katyi Ádám
A MOME-n találkoztak. Mindketten grafikusok. Éltek Németországban, nemrég Ausztriába költöztek. Egy nő, egy férfi és egy bébi. Bár Lenka és Ádám a hétköznapi munkát külön végzik,
Művészpáros I Komjáthy Hédi és Komjáthy István
Tizenhét éve, Soporonban találkoztak. Azonnal egymásba szerettek – az asztalos fiú és a grafikus lány. Jelenleg Budapesten élnek, bár külön kis zugban, mindketten a saját lakásukban
Művészpáros I Várai Enikő és Kádár Levente
Két éve házasok, hat éve dolgoznak együtt, nyolc éve élnek egy háztartásban – az öt-tíz percnyi összefeszüléseiket leszámítva teljes harmóniában. A közös tervezgetés a lételemük. Munkájuk
Művészpáros I Szép-Bíró Erika és Szép István
Klasszikus és modern, letisztult és barokkos, fantasy és sci-fi. Éppen annyira különböznek, mint amennyire hasonlítnak – és miközben lelkesen mutogatják egymásnak a saját kis világukba illő
Művészpáros I Albert Virág és Pongrácz Farkas
Ahogyan a munkájuk az életük, úgy az életterük a munkahelyük is. Virág szerint minden napjuk olyan, mint egy finom sütemény, amelyhez elengedhetetlenek a megfelelő hozzávalók. Ha
Művészpáros I Balázs Viola és Szécsi Tamás
Isteni selyemsálak, eszméletlen menő, ötletes mintákkal. A VYF Balázs Viola és Szécsi Tamás közös márkája. Régóta barátok, mindent megbeszélnek, klasszul megosztják a feladatokat; mindenki azt csinálja,