fbpx
Nyomj Entert

Ajtót nyitni az egészségre | DOOR

A DOOR Fizioterápiás Mozgásközpont fókuszában az egész, vagyis a teljesség áll, ami nemcsak a központ filozófiájában, de annak vizuális kommunikációjában is megjelenik. Szabó Gréta alapítót és Borsa Aliz tervezőgrafikust kérdeztük.

Szabó Gréta egészen fiatal kora óta tudta, hogy szeretne fizioterápiával és gyógytornával foglalkozni, majd saját központot alapítani. Két ismert fitneszteremben is dolgozott már, de további terveinek és ötleteinek megvalósításához külön helyiségre is szüksége volt. A tavalyi év első felében, a járvány miatti kényszerpihenő alatt volt ideje ötletelni és keresgélni, majd 2020 nyarán megszületett a DOOR Fizioterápiás Mozgásközpont, amelyhez nemcsak jól átgondolt koncepció, de figyelemreméltó arculat is társul.

A márka neve Gréta elmondása szerint a véletlen műve. „Az ötlet a kanapén ülve, a könyveimet bámulva született meg: megakadt a szemem Szabó Magda Az ajtó című regényén. A könyv története egyáltalán nem kapcsolódik az egészségügy és a mozgás világához, számomra arról szól, hogy legyünk bátrak, keressük a válaszainkat, merjünk lépni. Ez mind elengedhetetlen a gyógyulás útján is. Ahogy az arculat tervezője, Borsa Aliz is fogalmazott, az ajtó szimbolizálja az átjárást a két állapot, a betegség által korlátozott és az egészséges között” – tette hozzá.

Az arculat koncepciója ezen gondolatiság mentén a terapeuta helyzetét és a páciens életében betöltött szerepét járja körbe. A mozgásközpont emblémájában az ajtó jelképeként egy boltíves vonal jelenik meg központi elemként, ennek szimmetriatengelyében helyezkedik el a logotípia. „A DOOR szó elhelyezése az erős fundamentumot, azaz Gréta szaktudását, odaadását szimbolizálja” – tette hozzá Aliz, az arculat megalkotója.

Az alapvető arculati elemek mellett szórólapok helyettesítőjeként bio-pamut vászontáskák is készültek, amelyeken kifejező illusztrációk kaptak helyet.

„Az ajtóban megjelenő, változó látképek a gyógyulni vágyók lehetséges jövőbeni mozgásformáira utalnak, ugyanakkor metaforikusan, tágabb kontextusban is értelmezhetőek. A mozgás szabadsága, a séta könnyedsége, a hétköznapi dolgok megélésének ajándéka vagy a szélsőséges helyzetekben való helytállás lehetősége valósággá válik, ha átlépünk az ajtón. Addig megfoghatatlan, távoli és ködös – az ajtón kívül, szaggatottan folytatódó látképek ezt mutatják” – részletezte Aliz.

A DOOR arculatának karakteres elemei nemcsak a központ szolgáltatásait hivatottak népszerűsíteni, hanem a szakma eszköztárát és annak részleteit is szeretnék megismertetni.

„Gréta alapvetően egy szolgáltatást kínál, de emellett vállalta azt is, hogy hétről hétre posztokban ír betegségekről, gyógymódokról, különböző sportok előnyeiről, mentális egészségről. Szerintem ez értékteremtő vállalás” – emelte ki Aliz. Így a különböző grafikai elemek mellett a projekt részeként Aliz és Gréta egy teljes kommunikációs rendszert is felépítettek.

A közösségi médiában megjelenő illusztrációk négy területet fednek le, melyek a következők: probléma vagy betegség, gyógymód, sport és a mentális egészség. Másik tartalomtípusként a rendelőben végzett munkát dokumentáló fotósorozat képei és a páciensektől származó vélemények jelennek meg. „A bejegyzéseket színkódolt, fluid buborékok sokasága köti össze. Ezek a későbbiekben elkészülő weboldalon majd mozogni is fognak” – mesélte Aliz.

Az illusztrációk elkészítésénél fontos szempontként fogalmazódott meg, hogy mindenféle testalkat reprezentálva legyen, így mindenkit megszólítsanak, aki a DOOR felületeire téved. További különlegességük, hogy tudatosan kézi, ceruzával rajzolt illusztrációkról van szó, közvetlenül utalva a gyógytornász alapvető eszközére, a kézre. Ahogy az alkotó is kiemelte, „a gyógytornászi hivatás egyik fő eszköze a kéz, a kézzel történő instrukció, a közvetlen kapcsolat a terapeuta és a páciens között. Ezt a személyességet tükrözi az eszközválasztás, hiszen a ceruza alapeszköz, ugyanúgy, mint a kezünk”.

„Manapság sajnos még mindig igaz, hogy ha az ember meghallja a gyógytorna kifejezést, akkor idős emberek csoportos tornája jut eszébe róla, ami persze létező dolog, de szakmánknak csupán egy százalékát teszi ki. Emellett nem tudják az emberek, mennyire fontos a szerepünk a megelőzésben, mennyire komplexen kezelünk, mennyire széles az eszköztárunk és mennyire sok manuális technikát alkalmazunk. Célunk a teljes testi és lelki egyensúly. Az, hogy ezek megismertetése ilyen gyönyörű és egyedi designnal készült el, Aliznak köszönhető” – zárta a beszélgetést Gréta.

Kreatívok: Borsa Aliz
Enteriőrfotók: Varga Lilla

Borsa Aliz | Instagram | Behance
DOOR Fizioterápiás Mozgásközpont | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük