Zach Both az a fickó, aki korábban egy – valljuk be – csodálatos furgonnal utazgatott vagy három évig, bizonygatva, hogy bárhonnan tud dolgozni. Ez azért érdekelne
AuthorFáy Gergely
Ford Campus
Utoljára talán akkor írtunk a Snøhetta valamelyik munkájáról, amikor Budapesten megnyerték a Déli Városkapu masterplan pályázatát. Akkor ennek nagyon örültem, mert merész, előremutató és nagyívű gondolatokat
Az új Defender
Nem vagyunk az a kifejezett autós magazin, de egy olyan ikon mint a Land Rover Defender mégiscsak a hype hasábjaira kívánkozik. A kis túlzással 1948 óta
Új MOME CAMPUS
Hála az égnek, egyre többször írunk Budapestet érintő érdekes masterplan vagy építészeti tervpályázatokról és fejlesztésekről. Ennél is jobb, amikor megvalósult projektekről vagy átadókról jelentkezünk, mint ahogy
Haapsalu I Észtország
A Haapsalu kastély Észtország nyugati partszakaszán található, és a 13. század óta volt Ösel–Wiek püspökének székhelye, egészen a 17. századik. Az utóbbi évtizedekben, mint sok kelet-európai
Startup Campus x HFDA powered by Hiventures
A Startup Campus x HFDA powered by Hiventures programjára minden olyan innovatív ötlettel rendelkező, divat vagy design területén tevékenykedő egyetemi hallgató, illetve szakember jelentkezését várják, akik
All Caps I Moszkva
A magyar All Caps kollektíva két oszlopos tagja, Fatheat és TransOne a Moszkva régióban található Odintsovo városában járt az Urban Morhogenesis fesztiválon, ahol egy 17 emeletes panelház oldalát festették meg német barátukkal Boogie-val. A falfestmény
The Wash NYC
Valójában csak azért tartottam fontosnak, hogy megírjam hogy nagyon jónak gondolom ennek a tisztitónak az arculatát, mert semmiféle erőlködés, modoroskodás nem történik benne. Játékos, színes és
Budaörsi AirShow
Személy szerint minden repülőnap, airshow vagy kiállítás azonnali indulásra tud késztetni, de az idei Honvédelem Napját követően Budaörs újra a top helyszínek között van. Augusztus 31.
Királyok pénzei
A királyok pénzei kiállítás a budavári Bölcs Várban Mintegy kétszáz érméből álló kiállítás enged bepillantást a középkori magyar pénzverés történetébe a Bölcs Várban. A hely szelleméből
Red Dot díjas az Opera Gin Budapest I Graphasel
A Graphasel csapata újra Red Dot díjat nyert: az Opera Gin Budapest csomagolása elhozta a legjobbnak járó díjat, így elmondhatják amit kevesen: két egymást követő évben
#ECOPATRIOTS
Lengyelországban a Mccann és a WWF közös kampányában a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra és az ország jövőjének kérdéseire hívják fel a figyelmet. A zöld és ma szerencsére
Electronic Beats X HYPE
Nemsokára beszámolunk az általunk elkövetett Budapest2100 installációról, addig is itt az aftermovie. Igen, ez megért egy bejegyzést az oldalon nekünk:
Új híd a Dunán I Újvidék
Újvidéken, a Vajdaság fővárosában épül meg minden reményünk szerint az az új gyaloghíd, amely egy iroda és szállodafejlesztéshez kapcsolódik a Duna alsó szakaszán. A hídfők két
Manipulating Mont Blanc: Preparing for Martian Frontiers
Olyan kevés érintetlen helyet nem manipuláltunk már, hogy alapvetően nem tetszik a megközelítés. Persze a Mont Blanc sem nevezhető már érintetlennek, de ez egyáltalán nem ok