fbpx
Nyomj Entert

Cukros hóbort helyett élményrituálé | Zaandra Cake x Elevate

Létezhet olyan mentes vagy vegán torta, ami szakasztott olyan, mint egy klasszikus cukrászatban vásárolható, cukros-tehéntejes-búzalisztes verzió? Győrben bizony van egy kis tortaműhely, ahol mindez lehetséges, ráadásul nem is akármilyen módon. A Zaandra Cake és a tortabizniszbe frissen belekóstoló – Budapest új ernyőarculatát is jegyző – Elevate az ízek és a design páratlan kombinációját hozzák el a mindennapokba. Pinterest-torták remake-jei helyett stratégiailag felépített, tudatos desszertsort kínálnak az élmény jegyében. A Zaandra Cake tulajdonosával, Szakács Alexandrával, illetve az Elevate alapítóival, Noble Paris-szal és Horváth Zoltánnal beszélgettünk.

Az alkotás és a kreatív közeg mindig része volt Szakács Alexandra életének. Eleinte ruhatervezőnek készült, aztán végül a desszertekben találta meg önmagát. Bár elsőre úgy tűnhet, ez a két irány nagyon távol áll egymástól, Szandra mindkét területen megtalálta azt az alkotói szabadságot és workflow-t, amiben kellően ki tud teljesedni, megtartva az íz és az esztétikum kényes egyensúlyát. 

Öt éve készítette el első tortáját, és már a kezdetektől fogva egyik fő célja, hogy változást hozzon a desszertfogyasztási szokásokba.

„Az, hogy valaki megeszik egy szelet tortát, ne csak cukros hóbort legyen, hanem olyan rituálé, amelyet az egész lényünkkel meg kell élni. Érezzük át mindegyik falat pillanatát és közben ne tudjunk másra koncentrálni, csak az ízekre a szánkban, illetve arra, ami átjár bennünket általuk. Ezáltal a desszert már nem csak kötelező édes befejezés lesz az étkezések végén, hanem valódi élmény” – jegyezte meg Szandra.

Szandra minden receptje saját fejlesztésű. Szeret szabadon, a saját kialakult stílusában alkotni. Bár ő maga nem vegán, számos vegán tortája is van, mert elmondása szerint szeret az ízekkel és új alapanyagokkal kísérletezni. Aktuális kedvencei a fekete szezám, a szőke csoki és a passiógyümölcs, de a pisztáciát használja talán a legtöbbször – pisztáciás-fehércsokis sajttortájával és vegán pisztáciás brownie-jával már sokan szerelembe estek.

„Szeretném bebizonyítani, hogy a vegán desszertek nem járnak lemondással vagy kompromisszummal. Receptjeimet addig tökéletesítettem, amíg össze nem állt az a tökéletes konstrukció, amiből a teljesen klasszikus, állati eredetű összetevőket is tartalmazó tortára kísértetiesen hasonló ízű desszert készíthető, és erre nagyon büszke vagyok” – mondta el Szandra.

„Összeálltak a csillagok”

Az elmúlt évek tapasztalatainak és a kialakult vevőkörnek köszönhetően a Zaandra Cake újabb fázisba érkezett – Szandra a közeljövőben saját tortastúdiót szeretne nyitni, amihez persze elengedhetetlen egy jól működő arculat, egy megfelelő koncepció. Ennek kapcsán kereste fel gyerekkori barátait, Noble Paris-t és Horváth Zoltánt, a stratégiai fókuszú márkaépítéssel illetve grafikai tervezéssel foglalkozó Elevate alapítóit, hogy tervezzenek neki logót, aminek aztán társulás lett a vége.

„Szandi és Zoli osztálytársak voltak a Kovács Margit művészeti iskolában, amelynek épülete előtt volt mindig a legnagyobb gördeszkás élet a városban – én itt kapcsolódom a történetbe. Előbb Szandival lettünk nagyon jóban, folyamatosan együtt lógtunk, aztán ő Budapestre költözött. Mi Zolival csak ezután lettünk barátok, később munkatársak, először a Dank Skate, majd az Elevate égisze alatt. Amikor Szandi megkeresett minket, hogy tervezzünk logót a Zaandrának, élethosszig tartó tortaellátásért cserébe persze belementünk, de ahogy haladtunk előre a munkában, éreztük, ez sokkal több is lehetne – valahogy összeálltak a csillagok. Így aztán összefogtunk és Zolival nagyon élvezzük, hogy végre nem digitális projektet, hanem kézzelfogható, sőt, ízlelhető terméket, szolgáltatást kell síkra tennünk, kitalálni a keretrendszerét, létrehozni egy okos brand- és üzletstratégiát” – jegyezte meg Paris.

Heti egyszer tartanak megbeszélést, ahol meghatározzák a következő időszak feladatait, kitűzik az újabb célokat. Az egyik első lépés a kínálat szűkítése volt. A kezdeti ötvenféle tortából mára tizenkettőt tartottak meg, kétféle árkategóriában. Paris itt a Netflixet hozta fel ellenpéldának: a rengeteg film között addig keresgél az ember, míg aztán egyet sem néz meg. Szerinte a MANU+ pizzéria csinálja jól, az ő stratégiájukat tartották szem előtt Zaandra esetében is. Bár kevesebb, de annál minőségibb legyen választék, ami nem mellesleg a koherens kínálat kialakulását is segíti.

Együttműködésük alapja az a szemlélet, ami mentén anno Szandra is elindult: tortákon keresztül élményt adni az embereknek. A Zaandra Cake-et embercentrikus, ügyfélközpontú céggé szeretnék alakítani, ami egyedi íz- és formavilágú gasztronómiai termékekkel áll elő. Hosszú távú céljuk üzlethálózat kiépítése Budapesten és Győrben, de a környező országok városai felé is nyitni szeretnének.

Fotók: Schreiber Nikolett

Zaandra Cake | Facebook | Instagram
Elevate | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük