fbpx
Nyomj Entert

„Itt minden kecskének saját neve van”

A Csiby-Gindele család 2014-ben döntött úgy, hogy egy szűkös tömbházat maguk mögött hagyva csíkszeredai kertes házba költöznek és belevágnak az önellátó termelésbe. A család mikrogazdaságának „sztárjai” a kecskék, akiknek az Instagramon megosztott történetein keresztül követhetjük a gazdaság hétköznapjait és ember-állat-természet együttélésének üdítően békés pillanatait. A Kecske Mesék történetéről Csiby-Gindele Botond tervezőgrafikust, a családi gazdaság egyik tagját kérdeztük.

A család hét évvel ezelőtt költözött kertes házba, a vidéki környezet és a telek nyújtotta adottságok pedig lehetőséget biztosítottak nekik arra, hogy megpróbálják maguknak megtermelni a szükséges javakat. Az első kis veteményes idővel tyúkudvarral egészült ki, majd nyulak, és végül kecskék kezdték el benépesíteni a telket.

Családtagként Csiby-Gindele Botond tervezőgrafikus is besegít az állattartásba. Botond az egri Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszékén szerezte mesterdiplomáját, melyről a Best of diploma 2020 sorozatunkban mi is beszámoltunk. Az egyetem befejezésével szabadúszó grafikusként hazaköltözött, és habár a kreatív freelancer életmód elsőre nagyon távolinak tűnhet a kecsketartástól, Botond életében a kettő kiegészíti egymást. A végeláthatatlannak tűnő, képernyő előtt töltött munkaórák mellé napi rutint ad a gazdaság. Az állattartás nem enged teret az időpazarlásnak: minden állat, így a kecskék is szeretik a rendszerességet, azaz minden nap ugyanabban az időben zajlik az etetés és a fejés.

„Kezdetben számtalanszor éreztem hasonlóságot Tamási Áron: Himnusz egy szamárral című novellájával, ugyanis a rurális közösségekben még mindig a szegény ember tehenének, büdös, oktalan állatnak tartják a kecskéket. Nagyszülők elbeszéléseiből sokszor hallani, hogy régen kinézték azt, aki kecskét tartott, »Kecskés« vezetéknévvel illették” – meséli Botond, ugyanakkor hozzáteszi, hogy ma szerinte már más a kecskék megítélése. A kecsketartás népszerűsödésének oka egyrészről az, hogy egyre többeket vonz a tehéntej fogyasztása helyett egy egészségesebb alternatíva, a kecsketej, másfelől a kecske igazodik a kisgazdaságok léptékeihez és takarmányozás szempontjából is szerényebb igényekkel rendelkezik. Már két kecske képes ellátni tejjel egy öttagú családot.

„Itt minden kecskének külön története, saját neve van […] minden nap egy mese, a kora reggeli keléstől lefekvésig mindig történik valami, mindig van miről regélni.”

Mivel korábban nem kereskedtek, csupán maguknak termeltek, egy ideig nem volt szükségük saját arculatra, azonban Botond már régóta gondolkozott a vizuális megjelenés módjain. Az utóbbi években ugyanakkor a kecskék száma annyira megnövekedett, hogy a család időnként limitált mennyiségben ki tud szolgálni tejtermékekkel másokat is, így szükségessé vált egy embléma, amellyel beazonosítható a Kecske Mesék Tejgazda(g)ság.

„A logotípia látványvilága a székely posztóharisnyák sujtásmintáiból, zsinórozásából inspirálódik, melyek információhordozó és közlő tulajdonsággal bírtak, ugyanis a harisnya zsinórzata vidékenként, falunként változik, ezzel beazonosítva viselőjét. Szerettem volna, ha a logó tudatosan közli, hogy termékeink helyi, tradicionális értékekre alapoznak. Akárcsak egy zsinórdísz, a logóban ábrázolt kecske is lerajzolható egyetlen vonalból. Ezek a népi zsinórdíszek az őselemek megjelenítései, ilyenformán még inkább éreztem a hasonulást ezzel a népi jelképrendszerrel, hisz a tej ősidők óta az esszenciális táplálék archetípusa, az élet jelképe. Továbbá szerettem volna, hogy a logó egyszerű és őszinte maradjon ahhoz a mikrogazdasághoz, amit képviselmondja Botond a tervezési folyamatról.

A logót a későbbiekben visszaváltható tejesüvegen, sajtcsomagoláson és zománcos kerámiabögréken is szeretné megjeleníteni, hiszen, ahogyan ő fogalmaz, „az utóbbiból a legjobb inni a friss, habos tejet.”


Kecske Mesék | Instagram
Csiby-Gindele Botond | Web | Instagram | Behance

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük