fbpx
Nyomj Entert

Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

Heti rendszerességgel frissülő sorozatunk második részében előkerül a kávé, a bor, sőt, utolsó videónkban még az alma is, utóbbi kissé rendhagyó közegben, ezúttal lecsóban. Vajon mivel tud nagyot dobbantani egy újonnan nyíló vendéglátóhely? Mi a titka annak, hogy egy kávézó talpon maradjon? Miből merítkezik egy kávézótulajdonos vagy borász, ha mélypontra jutott? És mit tehet egy gasztrovállalkozás a város külső kerületében, ha beüt a pandémia? A Piqniq Budapest és a Mastercard közös kampánya.

A Kávé Háza, Bányai by Beans – Tóth Sándor

A Costa Rica-i ültetvényes, Bányai László kávéjának magyarországi forgalmazója, egyben a kávépiac egyik vezéralakja bármilyen felmerülő probléma esetén kizárólag megoldásokban tud gondolkozni; a szakmai és piaci folyamatokat rendkívüli módon ismerve tud mind a saját üzletében, mind a piac többi szereplője számára tanácsadóként jó válaszokat, irányokat adni. Tóth Sándor szerint a kávépiac komoly átalakuláson megy át, nagy szereplők tűntek el, most kizárólag az önreflexió hozhat megoldást a túlélés és a megfelelő szakmai színvonal megtartása érdekében. 

Sanyi etikai kódexet és összefogást sürget kávészakmai szinten, valamint a vendégeknek is üzen:

„Át kell tudnunk adni, hogy olyan szakmaiságot, termékminőséget és élményt biztosítunk, aminek ára van, cserébe olyan kávét és szolgáltatást kell nyújtanunk, amiben nem bizonytalanodhat el a vendég. Annak a kávénak bizony dalolnia kell.”


Caphe by Hai Nam – Vo Son Hai

„Ez lett az új repülőgépem. Kreáltam egy új kategóriát a repülőn az első- és a turista osztály között”

Vo Son Hai ki akart szakadni a repülés világából, ami nyolc éven át az életet és a karriert jelentette számra. Nem véletlen, hogy saját gasztrovállalkozás felé vette az irányt, hiszen családja húsz éve viszi a phobizniszt a Hai Nam Pho-ben. Bár Hai nagy rajongója édesanyja főztjének, nem akart egy újabb levesezővel fejest ugrani a vendéglátásba. Helyette testvérével, Nammal a kávébizniszben találták meg az útjukat, amiben Hai szerint vannak még olyan területek, melyekkel lehet újat és izgalmasat mutatni. A család közben árgus szemekkel figyeli az új üzletet, a testvérek a Caphe-val nekik is bizonyítani szeretnének.


Horizont – Bajkó Péter

„Jó kávét kell csinálni, kiváló szolgáltatást kell nyújtani. Ennyi a lényeg!”

Ez a gondolat járt Bajkó Péter fejében, amikor 2018 végén a brunch-központú, speciality vonalat képviselő Horizont kávézót elindította az egykori mozielőtérben. Vele volt már a Szimply és a Kontakt üzemeltetési tapasztalata, amit bőven kamatoztatni tudott, amikor belevágott a kávézóba a nagykörúton. Korábban megjárta a speciality origójaként emlegetett Melbourne-t is, ami nemcsak a kávékészítésére volt hatással, hanem inspirálta az egészen különleges brunch-ételek és mocktailok (alkoholmentes koktélok) választékba helyezésére is.


Páger Pince – Páger Mátyás

Páger Mátyás egy jól működő ingatlanirodát vezet a fővárosban. Ha nem ismernénk, azt is gondolhatnánk, hobbi neki a szőlő, de esetében ez pont fordítva van. Azért dolgozik cégvezetőként, hogy borász lehessen. Nem gondol teherként erre a rengeteg ráfordításra, számára a nyereséget az a feltöltődés jelenti, amit a borász életforma ad.

Ugyan a szerelem vitte a szakmába, nagyon racionálisan tervezi útját és megfontoltan lépked előre. Csiszolja tudását és borait, ezáltal folyamatosan új utak nyílnak meg előtte. Fontosnak tartja a kapcsolati tőkét, de ahhoz, hogy bejusson egy fine dining étterembe, szerinte ez önmagában nem elég. Kiemelkedőnek kell lenni, és ehhez a minőséghez ott kell állnia a borásznak a szőlőben, a hordók mellett és a palackok mögött is.

„A borászat mindig ad olyan, új célokat az embernek, amelyekért felkel és csinálja. Ha egyszerű üzletnek tekinteném, akkor nem csinálnám. Ez az életforma és feltöltődés az, amit nyereségként tudok elkönyvelni.“


A másik bolt – Willmann Fábián

Mit tehet egy gasztrovállalkozás a város külső kerületében, ha váratlanul beüt a pandémia? Szerencsés esetben ott áll mögötte egy tulajdonos, egy olyan vérbeli kereskedő, mint Willmann Fábián, aki egy pillanat alatt varázsolt a vendégeiből beszállítókat. A másik bolt Wekerlén gyorsan reagált és ideiglenesen szupermarketté alakult, amikor mások bezártak. A hirtelen váltást támogatta tízezer követő, akiből legalább ezernyolcszáz a tulajdonos jó ismerőse. Ebből a közösségből mindig akadt olyan, aki tudott árut szerezni, amikor máshol már kifogytak a készletek. Fábián az elmúlt hónapokban megtapasztalhatta, hogy tizenkét év szívvel-lélekkel végzett munkája lehetetlen helyzetekben térül meg igazán.

„Legyen a vevő érdekelt abban, hogy menjen a bolt!”

– emeli ki Willmann Fábián, amikor a siker titkáról kérdezzük. Emellett azt vallja, nem árt időnként a törzsvendégekre is hallgatni, amikor az új irányokat keresi.

Fotó | Horpáczi Dávid
Videó | Sepsi Gergő

Piqniq Budapest | Web | Facebook | Instagram


A Piqniq Budapest és a Mastercard közös kampányában a hazai gasztrovállalkozások szereplőit mutatja be huszonöt témán keresztül: vendéglátósok, szakemberek, beszállítók, illetve a szektorhoz kapcsolódó szakértők mesélnek saját tapasztalataikról, hitelesen. Hetente jelentkező sorozatunkban őket ismerhetitek meg.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük