fbpx
Nyomj Entert

„Olyan, mint egy ünnep!” | Gálfi zakuszka

Nyár végi zöldségek, enyhén füstös kápiapaprika és padlizsán magával ragadó, harmonikus összhangja. Az ősz, az otthon és Erdély íze egy befőttesüvegbe zárva: itt van a Gálfi zakuszka Gálfi Kinga konyhájából!

Gálfi Kinga Csíkszeredából érkezett Budapestre még 2003-ban. Tanulmányait egészségügyi főiskolán végezte és egy rövid ideig dolgozott is a szakmájában, de végül mégis úgy döntött, hogy irányt szeretne váltani. „Azt tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni és emberek között akarok dolgozni, de mégsem ezen a területen” – tette hozzá Kinga. A Magyar Konyha című gasztromagazinnál kezdett el dolgozni először takarítónőként, majd szépen lassan egyre több és komolyabb felelősséget kapott. A lap tulajdonosai ekkoriban indították el főzőiskolájukat, amelyben Kinga a tanfolyamok, rendezvények szervezésében, az alapanyagbeszerzésben és a séfekkel való kapcsolattartásban segédkezett. Az iskola megszűnte után Kinga Mautner Zsófi jobbkezeként és asszisztenseként folytatta tovább útját a gasztronómia világában, míg végül úgy érezte, hogy valami sajátot is szeretne létrehozni.

„Mivel már tizenöt éve a gasztronómia területén dolgozom, nem áll távol tőlem a főzés szeretete. Idén júniusban fogalmazódott meg bennem az elhatározás – főleg a férjem unszolására –, hogy saját terméket alkossak. Zakuszkát minden évben főzök, így arra gondoltam, miért is ne ez legyen az” – mondta el Kinga.

Kinga szerint minden a sors műve, de kívülről nézve sokkal inkább úgy tűnik, hogy egy jól bejárt útról van szó, amelyben összeértek a szálak, és végül egy üvegnyi zakuszkában sűrűsödtek össze – ami kívül is, belül is Kinga keze munkáját dicséri.

„A termék megvolt, kézzel rajzoltam hozzá egy címkét, és megmutattam egy grafikus barátnőmnek, aki nagyon kedvesen és segítőkészen egyengette a rajzaimat és a technikámat, míg végül létrejött a címke. Egy hét múlva már a kezemben fogtam az üveget” – részletezte. „A frissen felcímkézett termékkel a táskámban mentem Mautner Zsófival kávézni, és mikor megmutattam, annyira tetszett neki, olyan örömmel és lelkesedéssel fogadta, hogy ott nyomban megbeszéltük, hogy megszerzek minden engedélyt és forgalmazni fogom” – tette hozzá.

A zakuszka kizárólag természetes összetevőkből készül, alapanyaga helyi őstermelőktől érkezik, ezekhez társul egy kis repceolaj, só, bors és babérlevél. „A Gálfi Kingás receptről csak annyit, hogy próbálom a lehető legjobban megközelíteni azt az ízt, amit gyerekként kóstoltam” – emelte ki Kinga.

„Számomra a zakuszka gyerekkorom legszebb éveinek íze! Soha nem felejtem el, mikor kisgyerekként minden évben alig vártam, hogy zakuszkafőzés legyen. Ez úgy nézett ki, hogy a család női tagjai összegyűltek, előkészítették a különböző méretű és formájú üvegeket, egész nap főztek és közben beszélgettek, nevettek meg kávéztak. Ilyenkor én kavartam ki nekik a Nescafét, és kicsit belenyalhattam én is a főzetbe – olyan volt, mint egy ünnep!” – folytatta.

A Gálfi zakuszka egyelőre egyszemélyes manufaktúraként működik, de Kinga tervei közé tartozik egy nagyobb konyha létrehozása, és a jövő évben két új ízzel is szeretne kedveskedni a vásárlóknak.

Kinga a zakuszkát elsősorban előételnek, minőségi kovászos kenyérrel ajánlja. Hogy az íze jobban érvényesüljön, érdemes akár natúr sajtokkal is társítani. Emellett főételként és szószként is felhasználhatjuk jófajta tésztával, de akár húst vagy sajtot is grillezhetünk mellé.

„De a legjobb egyenesen az üvegből egy nagy kanállal, magában megenni!” – hívta fel a figyelmünket Kinga.

Ha kedvetek támadt megkóstolni, a Gálfi zakuszkát beszerezhetitek közvetlenül Kingától, de a Buono olívaolaj- és tésztaszaküzletből, valamint a Babka Deli csemegeboltjából is meg tudjátok rendelni.

Fotók: Erdőháti Áron

Gálfi zakuszka | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük