fbpx
Nyomj Entert

Csak természetesen | Sejribizli bisztró, Budapest

A Falk Miksa utca lombos fái alatt nyitott meg Budapest első zerowaste bisztrója, a Sejribizli, ahol minden téren a természetesség a kulcsszó.

Bár alig egy hete nyitott meg, a Sejribizli olyan, mintha mindig is a Falk Miksa utca része lett volna. Az aprócska étterem és borbár hangulata alapján azt hihetnénk, egy jól bejáratott, törzsvendégek lakta helyen vagyunk. Ez egyrészt a hely kézműves, újrahasznosított berendezésének, másrészt az alapítók személyének köszönhető, akik bár csak most nyitottak helyet, már régóta érlelgetik magukban az ötletet.

A Sejribizlit két baráti házaspár, Tarr Borbála és Fábri István, valamint Mohácsi Nusi és Kincses Bálint alapították, Bálint édesanyjával, Pavlov Annával közösen. Bálint és Anna több mint tíz éve viszik a Café Zsivágó éttermet, így van már tapasztalatuk a vendéglátás terén. Nusi a fenntartható design területén szakember: saját márkáján belül hulladékmentes életmódhoz tervez termékeket, tart workshopokat, előadásokat. Bori és István pedig már egy ideje űzi a zerowaste ételkiszállítást és szeretett volna új szintre lépni egy saját hellyel. Az elképzelések között tehát sok volt az átfedés, így mikor lehetőség nyílt a saját hely megvalósítására, együtt vágtak bele.

A Sejribizli által kínált ízeket, melyeket nagyban inspiráltak az alapítók Ázsiában és Ausztráliában tett utazásai, valamint a magyar hagyományos konyha, ebédidőben kóstolhatjuk meg. Este inkább a borbár-hangulat erősödik fel illusztris rum- és bioborkínálattal, quiche-sekkel és sajttállal. A menü alapvetően szezonális zöldségekre épül, de nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy mindenki megtalálja a számításait náluk. Nem akarják senkire ráerőltetni sem azt, hogy húsmentesen, sem azt, hogy hulladékmentesen étkezzen – ugyanakkor nagyon finoman mutatnak utat azoknak, akik változtatnának eddigi szokásaikon.

A zerowaste filozófia a gyakorlatban több módon valósul meg. A házhozszállítást elektromos cargobiciklivel végzik, az ételeket üvegedényekbe csomagolják. Sem a konyhán, sem a vendégtérben nem használnak eldobható papírtörlőket, nemsokára pedig a komposztálást is beépítik a konyhába. Amitől biztos, hogy nem kell tartsunk a Sejribizliben, az a végletesség: a természetesség nemcsak a konyhában, hanem az egész attitűdjében is jellemzi a csapatot, akik egy nagyon szerethető (törzs)helyet hoztak létre.

Sejribizli | Facebook | Instagram

Fotók: Rácmolnár Milán | Web | Behance | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük