fbpx
Nyomj Entert

„A kollaboráció erejében mindig is hittünk” | Megújul a DE_FORM studio

A 2015-ben indult de_form stúdió évek óta meghatározó szereplője a hazai grafikai szcénának: a magyar sikerek után mostantól hangsúlyosan a nemzetközi piac felé fordulnak. Dolgoztak már a kaliforniai WIRED magazinnak, és megtervezték Pannonhalma városarculatát is. Demeczky Nóra és Déri Enikő dinamit duója most új tagokkal bővült, és úgy tűnik, az ő esetükben a koronavírus-helyzet egyfajta katalizátorként működött: elszántabbak mint valaha. A megújult DE_FORM alapítóival beszélgettünk!

Néhány hete több újdonságra is figyelmesek lehettek azok, akik követik a DE_FORM körüli történéseket. Budáról a pesti oldalra tettétek át a székhelyeteket, és új tagokkal bővült a csapatotok – mindezidáig csak ketten voltatok. Mesélnétek konkrétabban az újdonságokról, hogy mi minden történt veletek?

Enikő: Az elmúlt években megszámlálhatatlan projekten dolgoztunk együtt, nem igazán volt megállás. Jó érzés ennyire sokrétű, izgalmas időszakot magunk mögött tudni. Voltak terveink, ötleteink a jövővel kapcsolatban, de főleg, időhiány miatt, kevés szó esett arról, hogy merre terelgessük tovább az együttműködésünk modelljét. Nagyon szeretjük a párosunkat, és azt a szimbiózist, ami kialakult köztünk, de többször álmodoztunk már arról, hogy jó lenne valahogy szintet lépni, akár más konstrukcióban folytatni, új kihívások elé állítani magunkat. Nyáron mindkettőnk életében intenzív változások történtek, tulajdonképp ennek köszönhetjük, hogy ezeket a kicsit távolabbi terveket elkezdtük rendkívüli sebességgel megvalósítani. Nem “majd”, nem „jövőre”, nem „öt év múlva”, hanem „most”. 

Nóra: Mindketten úgy éreztük, hogy kimerítettük magunkban a grafikus szakma rengeteg szegmensét, és mivel elég tapasztalatot sikerült szereznünk komplexebb projektek megvalósításában, mostantól inkább kreatív vezetői, art directori szerepben szeretnénk folytatni a tevékenységünket, akár, az eddigieknél még nagyobb léptékű, nemzetközi projekteket is bevonzani. Ez nem jelenti azt, hogy kisebb, szívünknek kedves projektek mögé nem fogunk mostantól beállni. A kollaboráció erejében mindig is hittünk, most is olyan embereket gyűjtöttünk magunk köré, akikről úgy érezzük, hogy az eddigi szellemiségünket, és az új céljainkat is tudják segíteni, a koordinációnk alatt. Az új felállás emellett lehetőséget teremt arra is, hogy olyan saját projekteket valósítsunk meg, amire eddig nem volt lehetőség, vagy nem tudott megfelelőképp manifesztálódni. Idén például az Europapier és a Mondi papírgyárral partneri együttműködésben megvalósuló naptárunk elérhető lesz bárki számára, nyomtatott formában.

Mi volt eddig a DE_FORM és mi lesz mostantól?

Enikő: A de_form, mostantól DE_FORM. Ez az apró vizuális utalás már önmagában illusztrálja, hogy milyen változások történtek, történnek velünk kapcsolatban. Egy nem klasszikus értelemben vett designügynökségként szeretnénk működni a továbbiakban, ami nemzetközi szinten képes – a grafikán kívül – szélesebb spektrumban lefedni a design különféle területeit. A múltban nagyon sok projektben mi voltunk a legutolsó szegmens, ez sokszor azt jelentette, hogy már kész installációkkal, építészeti tervekkel, fotóanyaggal, kampányszövegekkel kellett dolgoznunk. A tervezők között nem mindig volt párbeszéd, sokszor egymástól függetlenül, nem is egy időben történtek a koncepciók kialakításai és a tervezés. Szeretnénk elérni, hogy a jövőben ez a gondolkodás együtt történjen, sok kérdést saját ernyő alatt tudjunk megoldani, illetve egy olyan alkotói adatbázist hozzunk létre, ami által minden felmerülő probléma, terület kapcsán tudunk a megfelelő emberrel együttműködni. 

Nóra: Másik célunk a 2014-ben elindított közösségépítés folytatása: ekkor alapítottuk Szív17 néven azt a kreatív műhelyt, ahol az első időkben szerettünk volna minél több eseményt, kiállítást, workshopot szervezni. A kezdeti sikeres próbálkozások után erre a területre egyáltalán nem tudtunk hangsúlyt fektetni, de úgy érezzük, hogy ebben az új felállásban folytatódhatna, ami ott, akkor elindult. Szeretnénk aktívan részt venni hazai szakmai események, vetítések, előadások szervezésében, workshopok, after school programok létrehozásában. Ezeket a terveinket most a koronavírus meglehetősen keresztbe húzta, de nagyon elhivatottak vagyunk, és szépen lassan ilyen jellegű közösségépítő szervezkedésekben is szeretnénk gondolkodni.

Milyennek látjátok a hazai tervezőgrafika színvonalát és mit gondoltok a hazai grafikus közösségről?

Nóra: Fontos küldetésünknek tartjuk a hazai designer közösség támogatását. Azt érezzünk, hogy itthon kevés az alulról szerveződő, független szakmai esemény, amellett, hogy a designer vagy grafikus közösségnek érezhetően lenne rá igénye. Rengeteg tehetséges tervező van itthon, de még mindig érezhető a szakadék a tőlünk nyugatabbra fekvő országok szakmai színvonalához képest.  Szerintünk a közösség- és hálózatépítés is gyerekcipőben jár még a magyar vagy a budapesti kreatíviparban. Kevés a nemzetközileg elismert hazai kreatív ügynökség vagy stúdió, jobban be kellene törnünk ezzel a színvonalú szellemi tőkével a nemzetközi piacra. Persze, szeretjük, hogy amellett, hogy a hazai versenyszférában egymással dolgozunk, az évek során kialakult egy olyan szakmai-baráti társaság is, ahol büszkék vagyunk egymás sikereire, és támogatni tudjuk egymást a fejlődésben. 

Bár különböző személyiségek vagytok, mégis nagy összhangot lehet érezni köztetek. Úgy látom, elválaszthatatlanok vagytok a munkában, s talán valamelyest a magánéletben is. Mit gondoltok, mi lehet ennek a titka?

Nóra: Valóban nagyon különböző személyiségek vagyunk, de ugyanannyi közös is van bennünk, így mindig is volt köztünk egy egészséges egyensúly. Az egyik legfontosabb, hogy közösek a céljaink. Sok esetben hasonlóan gondolkozunk, de teljesen más megközelítésből találkoznak a gondolataink. De talán az egymás iránt érzett kölcsönös tisztelet lehet a stabil, hosszútávú együttműködésünknek és barátságunknak az alapja. 

Enikő: Kicsit olyan az egész, mint egy jól működő házasság, mondhatni: jóban, rosszban. Elkötelezett vagy a másik felé, a közös céljaitok által mentek előre, és sokszor az egyik félnek másfelé billen a mérleg, mint a másiknak, de talán ettől maradunk végül egyensúlyban. Fontos, hogy közösen hozunk döntéseket, meghallgatjuk a másikat, és segítjük egymást.

Ha három szóban kellene megfogalmaznotok, mi vagy milyen a DE_FORM, hogyan definiálnátok magatokat?

Nóra és Enikő: Megoldásközpontú, elhivatott, intuitív.

„Milyen kilátásaitok vannak a jövőre nézve?” – tettük fel nektek tavasszal, a koronavírus első hulláma közepette. Azt válaszoltátok: „Az érezhető, hogy az emberek lelassultak kicsit, talán mindenki picit más helyzetből kezd rálátni saját magára, a körülményeire, az életére, és ez talán kihatással lesz a jövőbeli életvitelünkre, és a személyes és tervezői gondolkodásmódunkra is.” Gondoltátok volna, hogy ekkora fordulatot vesz a DE_FORM története?

Nóra: Őszintén szólva, nem. Számunkra is meglepetés volt, hogy még a 2020-as évben meg tudtuk hozni azt a döntést, hogy modellt váltunk. Azt a fajta lassulást, amit tavasszal éreztünk, jelenleg egy szabadesésnek éljük meg: minden folyamatosan változik, rendkívül gyorsan kell döntéseket hozni, újratervezni. Ez egy globálisan is érezhető jelenség most, minden nagyon képlékeny, nem lehet előre tervezni, és nekünk, mint tudatos tervezőknek, – akik szeretnek mindent előre fixálni – nagy kihívást jelent ennyire rugalmasan alkalmazkodni a folyamatosan változó helyzetekhez. Ugyanakkor mindig is szerettük a kihívásokat, így megtesszük a tőlünk telhetőt a jelenlegi helyzetben is. 

Fotók: Kőhegyi Laci

DE_FORM | Web | Behance | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük