fbpx
Nyomj Entert

SOC/MOD 3. rész | SOTE Elméleti Tömb, Budapest

SOC/MOD cikksorozatunk harmadik fejezetében az égbe nyúló SOTE Elméleti Tömböt mutatjuk be. A kecses összképet nyújtó toronyépületet az IPARTERV három építésze álmodta meg, 2010-ben pedig egy fiatal építész egyenesen a világ legmagasabb épületét alkotta meg belőle egy kisfilm erejéig. Mi készítettünk belőle egy miniatűr változatot, amit te is beszerezhetsz a webshopunkban!

Szerző: Kovács Dániel

Tulajdonképp magáért beszél, hogy a szocialista Budapest legmagasabb épülete nem egy miniszter vagy trösztigazgató kegyeinek kielégítésére készült, hanem tudományos és oktatási célokat szolgált. Ilyesmi ma aligha történhetne meg. Az 1769-ben alapított orvostudományi kutatóegyetem, amely ma az „anyák megmentőjének”, Semmelweis Ignácnak a nevét viseli, gyors fejlődésnek a második világháborút követően indult. A közeli, még a 19. század végén emelt campus ekkor már nem bírta a hallgatói létszám többszörösére növekedéséből fakadó terhelést. Korszerű bővítésére 1963-ban írtak ki nyilvános pályázatot, amelyen az első díjat egy nagyszabású toronyépülettel az IPARTERV három építésze, Gerlóczy Gedeon, Südi Ernő és Wágner László kapta.

Mivel Gerlóczy, aki szakmai munkássága mellett elsősorban Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek megmentéséről ismert, hamarosan nyugdíjba vonult, a tervezést a következő években Wágner László vezette. A tervek többszöri átdolgozását követően 1971-ben tették le az alapkövet, az épület pedig teljes egészében – a munkába időközben beszálló Magyar János tervezői közreműködésével – 1978-ra készült el.

A rétestésztaként nyúló megvalósítás nem tett jót a toronynak: számos megoldás, amely a hatvanas évek elején úttörőnek és valódi kihívásnak számított, a nyolcvanas évek elejére mindennapossá, sőt, ódivatúvá vált. A funkcionális elvárásoknak azonban a Nagyvárad téri Elméleti Tömb, azaz máig használt rövidítésével a NET eleinte kiválóan megfelelt: nagyméretű, reprezentatív tereket, új laborokat, oktatási helyiségeket és irodákat is biztosított az egyetem számára. A tornyon belül egy teljesen önálló szerkezetű, kilenc emelet magas második torony is épült – itt kaptak helyet a rezgésérzékeny műszerek. Az aula, a díszterem, valamint két nagy előadóterem a kétszintes lepényépületben találhatók, ennek testéből kiugorva magasodik fölénk a 22 emeletes torony felkiáltójele. A megközelítést az építészek gondosan megtervezték: a csomópont, illetve a metrókijárat felől érkezőknek át kellett sétálniuk a torony alatt, mielőtt beléptek az előcsarnokba, ahol Hincz Gyula gigantikus, színes üvegablaka fogadta őket.

Az eredeti állapoton a 2000 körül lezajlott rekonstrukció több ponton változtatott. A külső függönyfal beosztását megtartották, anyagát azonban lecserélték: a kopolitüveg sávok helyére fehér burkolat került, a torony így jóval világosabb, mondhatni kecsesebb összképet kapott. Nem sokkal később új szintekkel építették be a torony lábai közti tereket; erre részben a helyhiány, részben a 2001. szeptember 11. után megalkotott biztonsági elvárások miatt volt szükség. Belső átépítésekre is sor került, mivel az eredeti építtetői program nem minden döntése bizonyult időtállónak; a legfurcsább ezek közül az, hogy a 23. szintről nyíló páratlan panorámát nem egy étterem vagy kávézó látogatói, hanem az állatlabor kísérleti patkányai élvezhetik – mivel a labort nem lehet áttelepíteni, ez ma is így van.

A maga 89 méterével a NET sokáig Budapest legmagasabb középületének számított, és mint ilyen, a városkép jól látható és sokat vitatott részévé vált. Bár a történelmi belvárostól távolabb helyezkedik el, a Nagyvárad térre már 1976-ban elérő M3-as metróvonal, illetve a ferihegyi repülőtértől a belvárosba vezető autóút szomszédsága egyfajta városkapu-szereppel is felruházta. Ez a magasság egyébként néhány érdekes pluszt is hozott. A toronyban rendezi meg minden évben az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület az Országos Tűzoltó Lépcsőfutó Versenyt, amelynek résztvevői harminckilós tűzoltófelszereléssel a hátukon teszik meg a 22 emeletet – felfelé. A 461 lépcsőfokot a nyertes jellemzően kevesebb mint három perc alatt teljesíti.

Mivel – ellentétben a régió legtöbb fővárosával – Budapest a rendszerváltást követően is megőrizte sziluettjének nyugalmát, az épület hosszú évtizedeken át a magasház-rajongó helybéliek egyetlen inspirációja maradt. Egy fiatal építész, Lőrincz Áron 2010-ben egyenesen a világ legmagasabb épületét alkotta meg belőle, a csillagokig nyújtva a tornyot – kisfilmje, a „Theoretical Block” ma is megállja a helyét.

Pedig egy évtized sok idő. Lőrincz Áron például azóta nemzetközileg is elismert vizualizációs stúdiót működtet. A torony környéke radikálisan átalakult, a szomszédos Orczy-kert perifériája egyetemi épületekkel telt meg, nem messze új stadion magasodik, a jövő évben pedig elkészül a MOL új székháza is a Duna másik oldalán, 31 métert verve a korábbi rekorderre. A NET-et ez nem különösebben érdekli. Sztoikus nyugalommal magasodik a Nagyvárad tér nyüzsgése fölé – néha egészen az égig ér.

Képjegyzék:

  • 1. kép: Nagyvárad tér, szemben a SOTE (ma Semmelweis Egyetem) Elméleti Tömbjének építkezése, 1975. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor
  • 2. kép: Nagyvárad tér az Orczy (Mező Imre) út felé nézve, épül a SOTE Elméleti Tömbje, 1974. Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr
  • 3. kép: Nagyvárad tér, SOTE Elméleti Tömbje, 1980. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
  • 4. kép: SOTE előadótermek előtere, 1984. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
  • 5. kép: SOTE, előadóterem, 1980. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
  • 6. kép: SOTE, Hincz Gyula üvegmozaikja az aulában (1973), 1980. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
  • 7-8. kép: SOTE, tanácsterem, 1980. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
  • 9. kép: SOTE, keresztfolyosó az aula felett, 1982. Forrás: Fortepan / Semmelwies Egyetem Levéltára
  • 10. kép: SOTE, lépcsőház, 1980. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
  • 11. kép: SOTE, aula, 1980. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
  • 12. kép: SOTE, díszterem, 1980. Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára

Ha neked is nagyot dobban a szíved a SOTE Elméleti Tömbje láttán, most itt a remek alkalom, hogy beszerezd a saját miniatűr példányod!

Kattints és nézd meg a webshopban!

Termékfotók: Liszkay Lilla


Saját fejlesztésű SOC/MOD kollekciónkban betonból öntött asztali kiegészítők és egyedi plakátok formájában álmodtuk újra a szocialista modernizmus ikonikus épületeit Kijevtől Budapesten át Karlovy Vary-ig. Csapj le rájuk most a HYPEANDHYPER store-ban! Figyelem: különösen alacsony példányszám!

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük