Érthető és megfizethető kínálat, szerethető hely – ez a három összetevő szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen a vidéki gasztrovállalkozásunk, legalábbis a Pizza, Kávé, Világbéke alapítói ezt mondják. A Dudás-fivérek mellett akad jó néhány hiteles figura, akik bebizonyítják: Budapesten túl is van élet, de még milyen! Van, aki a nagyváros lüktetését a Balaton-felvidék lankás dombjaira cserélte, és a minőségből még akkor sem enged, ha épp megtelik a „magyar tenger” partja. Van, aki húszéves multis múlttal a háta mögött kezdett bele a piacozásba, nem is akárhogy. Ha eddig azt hitted, hogy csak sajtburgert kérhetsz a volán mögött ülve, most eláruljuk: helyi termelőtől is vásárolhatsz, biztonságosan, Dunakeszin. A Piqniq Budapest és a Mastercard közös kampánya.
Varga Sándor – Élő Bolygó
Ifj. Varga Sándor nagyvárosi élet, itthoni és külföldi tanulmányok, egy borkereskedés beindítása, valamint egy meg nem valósult üzleti vállalkozás után határozott úgy, hogy megvalósítva régi vágyát, vidékre költözik és gazdálkodóként építi fel új életét. Végső döntésének meghozatalát a „Home” című dokumentumfilm inspirálta, ami bemutatja, hogy az ember a tömegtermeléssel és a környezet mérhetetlen kiaknázásával miként rombolja a Föld élővilágát. Sándor ezzel ellentétesen olyasmibe vágott bele, ami nem csupán kíméli, de jobbá is teszi a környezetet.
„Biodinamikusan gazdálkodunk, mert úgy gondoljuk, ez jó.”
Sándor története nem csupán az életmódváltásról szól, az Élő Bolygó létrehozásával biodinamikus gazdaságot alapoztak meg, ami Magyarországon addig kivételesnek számított. Sándor a borok kapcsán találkozott először a biodinamikus gazdálkodással, és egyértelmű volt számára, hogy ha tényleg el akar távolodni a nagyipartól és a tömegtermeléstől, ez a szemlélet lehet számára az út.
Felcser Dávid – Reggeli, Pécs
„A fenntarthatóság a legfontosabb számunkra az állandó működéssel kapcsolatban.”
Amikor a pécsi Nappali mellett lévő üzlethelyiség megüresedett a Király utcában, Felcser Dávid és társa, Szép Tamás azonnal lecsaptak rá, elsősorban azért, hogy ne költözzön melléjük olyan üzlet, amelyik nem illik a Nappali évek alatt kialakított világához. A hasznosításra akkor még nem volt koncepciójuk, de Dávid hamar megálmodta, hogy Reggeli néven nyit itt egy reggeliző helyet.
Dávid identitásának fontos része, hogy összekapcsolja magát a Nappalival és a Reggelivel is. Világlátott, a gasztronómiáért rajongó és a fenntarthatóságot mindenek előtt szem előtt tartó tulajdonosként folyamatosan alakítja a helyek működését.
Dávid álma önfenntartó gazdálkodás kialakítása, de addig is fontosnak tartja, hogy a Reggeli kommunikációjával közvetítsék a gondolkodásmódjukat, hozzáállásukat egy szélesebb kör felé is, hassanak az emberek döntéseire és a környezetbarát felfogás felé tereljék őket.
Dudás Szabolcs – Pizza, Kávé, Világbéke
„Anyukám Mondta, hogy a legrövidebb út a Világbékéhez egy jó pizzán és egy jó kávén keresztül vezet.”
A Dudás-testvérpár – Szabolcs és Szilárd – három évtizede élnek szenvedélyesen a gasztronómia világában. Magyarországi tanulmányaik és kutatásaik mellett külföldön is rengeteget jártak, hogy a legjobbak lehessenek. Évek kellettek, hogy tökéletesen kiforrjon gasztronómiai koncepciójuk. Éttermük, az Anyukám Mondta ma már az ország egyik legjobb vidéki és családi vendéglátóhelye. Egy veronai utazás adott ihletet a folytatáshoz: felhasználva az éttermi hátteret, egy forgalmas helyen nyitni ételbárt pultos rendeléssel, kis személyzettel, nagy terekkel, a legjobb sütőkkel és egy étellel: a római pizzával. Pizza, Kávé, Világbéke – mi kell még?
Kovács Zsuzsa – Dunakeszi Drive-In
Kovács Zsuzsa, a Kispiac megálmodója és négy éve fő szervezője, a piacos közösség motorja waldorfos anyukaként csöppent a dunakeszi nagycsaládos közösség életébe. Önkéntesként kereste a lehetőséget, ahol a legtöbbet tudja tenni a közösségért, egyúttal megfelelő módon tudja kamatoztatni a HR és a coaching területen megszerzett szakmai tapasztalatait. Hat éve szervezi az eleinte zárt csoportban működő, havi vásárt, amelyen az egyesületi tagok egymástól tudták beszerezni a legkülönfélébb portékákat. Ezeken az eseményeken jelen volt négy-öt termelő is, főként szezonális termékekkel.
„Spirituális emberként a megérzéseimre hallgatok és bízom az emberekben.”
A klasszikus üzleti tervezés helyett Zsuzsa spirituális beállítottságú emberként inkább a megérzéseire hallgat. Személyes lelkesedése másokat is inspirál, ez tudja összetartani a piacos közösséget.
Fölföldi Péter – Villa Kabala
Fölföldi Péter a MÁK, a Borkonyha és a Zeller Bistro vezetése után elhagyva a budapesti vendéglátós életet a Balaton-felvidékre költözött, hogy a családja mellett lehessen, valamint megteremthesse a saját elképzelései szerinti emberközpontú vidéki vendéglátást.
Szigligeten egy elhanyagolt villát újított fel feleségével. Céljuk az volt, hogy olyan vendéglátóhelyet alakítsanak ki, ahol a gasztronómiai élmény mellett a vendégek meg is szállhatnak az épületben – ez lett a Villa Kabala.
„Saját készítésűt adunk, mert abban tudjuk, mi van.”
Péter édesapja korábban Szeremley Huba főborásza volt, ma pedig őstermelőként bort és sokféle termelői finomságot: sajtokat, sonkát, szalámit, kolbászt, lekvárokat és szörpöket készít. A saját termékek megjelennek az étteremben is, főleg a reggeliknél, a polcokon pedig egyelőre csak Fölföldi-palackozású borokat találni.
Fotó | Horpáczi Dávid
Videó | Sepsi Gergő
Még nincsenek hozzászólások