fbpx
Nyomj Entert

Vibráló tapétától a játékos kínálótálig | Magyar Design a Hungexpón

Idén október 7-11. között várta a látogatókat az Otthon Design kiállítás és vásár a Hungexpo területén. A koronavírus ugyan tagadhatatlanul nyomot hagyott ezen a rendezvényen is, ám panaszra igazán nem lehet okunk: a magyar tervezők még a pandémia közepén is tudtak újat mutatni. Mutatjuk, mi mindent láthatott a közönség a Magyar Design standon!

Az idei Otthon Design kiállítás és vásár ugyan az eddigi évekhez képest jóval kisebb területen valósult meg, ám mi ezt egy cseppet sem bántuk: a járvány előtti időkben sem hozott minket lázba a különféle padlóburkolatokat, konyhabútorokat népszerűsítő standok látványa az expó területén – mindig célirányosan közelítettük meg a csarnoképületet, a hazai designerek újdonságait bemutató szekció felé haladva. Ez most is így történt. Az otthonteremtési szakkiállítás legnagyobb, „A” jelzésű pavilonjában megújult arculattal (tervező: László Zsuzsi), az év színének választott klasszikus kék árnyalatra hangolva fogadta a látogatóközönséget a Magyar Design.

Ebbe a miliőbe jól illeszkedtek Vas Ádám (Ádám Vas Design) 3D-nyomtatással készült, kék-fehér, Nongo névre keresztelt lámpabúrái és Révész Eszter kézzel készült faliszőnyegei, amelyekből a mustársárga árnyalatok sem hiányoztak. A falikárpitok mellett az ugyancsak Révész Eszter jegyezte Dreaming Threads márka párnáiból is láthattunk válogatást (a tervező lakástextíliáról korábban meséltünk már).

A pasztellárnyalatok Koralevics Rita púder-rozéarany-szürke színű lámpáin és kisbútorain is megjelentek: a Paper Up márka képviselője ezúttal fémmel kombinált függőlámpákkal és egy „fajsúlyosabb” darabbal is készült. Utóbbi egy egyszerű vonalvezetésű, beton lerakóasztal formájában öltött testet, melyet Péni Brigitta 2019-es diplomamunkája, a UNITY székcsalád tagjai fogtak közre.

Péni bútorai mellett két másik „diplomás” ülőalkalmatosságot, Pinezits Petra és Takács Alexandra fémvázas székeit találtuk: az efféle csővázas bútordarabok láttán általában kétségeink támadnak a komfortot illetően, ám ezek a fotelek valóban kényelmesnek bizonyultak.

Végre kipróbálhattuk Lakos Dániel TILT székét (a kollekciót korábban már bemutattuk), melyet a Balaton Bútor számára tervezett, s amely néhány nappal az Otthon Design megnyitása előtt megkapta a Magyar Formatervezési Díjat termék kategóriában. A karfás és karfa nélküli modellek mellett a kollekció részét képező étkezőasztallal is találkozhattunk a standon. Bár a karfa nélküli változatot látványra egységesebbnek gondoljuk, a karfás székek előnye, hogy nem szükséges a szokásos módon a feje tetejére fordítanunk a székeket ahhoz, hogy azok elemelkedjenek a földtől: elegendő, ha a karfák munkába állításával a széket az asztalra „akasztjuk”.

Visszatérő szereplő volt a standon Csoma Sarolta és Horváth Máté, akiket korábban már megismerhetett a közönség a HYPE hasábjain. KRION-nal kombinált székeiket most is örömmel használtuk, és idén néhány újdonsággal is készült a tervezőpáros: egyszerű kialakítású, kényelmes kanapét és a – 2018-ban Formatervezési Díjjal jutalmazott – Mix karszékhez tökéletesen passzoló praktikus íróasztalt is láthattunk tőlük, mindegyiket örömmel elfogadnánk.

Akárcsak a Kele Sára-Bartolits Dániel-Lang Zoltán tervezők által jegyzett, puritán eleganciát sugárzó FOLDER asztalt. Az összecsukható munkaállomás nemesfa és színterezett acélalkatrészek kombinációjából készült a Barlang Műhely gyártásában.

Lámpák tekintetében a legizgalmasabb darabok között említhetjük a YOZA „fémes fénnyel hullámzó” asztali lámpáját, de ugyancsak szinte önálló életre kelt a Nietolight és a Plydesign együttműködéséből született SELFORDII függőlámpa. Ahogy az előző években, úgy idén is ott voltak a standon a VIAPLANT különféle méretű és formavilágú, növényi összetételű lámpái is.

További izgalmas felületekről gondoskodott az Overlap One Another (Valicsek Éva és Valicsek Ildikó) vibráló, geometrikus mintázatú tapétája, illetve izgalmas textúrával vonzottak bennünket a Socowoo több fiókos KOOD szekrényei. Fogarasi Demeter Breeze Chair elnevezésű széke – nevéhez hűen – izgalmas, hullámzást imitáló formavilágával szintén újdonságnak számít: ez a rendhagyó ülőalkalmatosság a 2019-es Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj keretében készült (amiről mi is hírt adtunk), a kompozit anyagokkal kísérletező győri Meshlin cég gyártásában.

A standon bemutatott lakberendezési tárgyak között akadtak játékos darabok is: ilyen volt például a Manohuis által tervezett, gyapjúnemezből készült formapárna kollekció – korábban mi is bemutattunk már –, amely ergonomikus kialakításának és barátságos színvilágának köszönhetően szinte rögtön ölelgetésre csábít. Ugyancsak cselekvésre késztette a látogatókat Koós Daniella (Koodform) fából készült tálalószettje: a visszafogott, natúr színű, ám a pirosra és kékre festett éleknek köszönhetően mégis karakteres tálkák láttán a standon megfordulók minduntalan összeillesztették az összetartónak gondolt darabokat. Tetris De-Stijl módra, gondoltuk mi is.

Bár a Plydesign jelenlétét hiányoltuk kicsit a standról, teljes mértékben nem kellett nélkülöznünk most sem a skandináv ihletésű bútorokat, hiszen többek között a Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult 360 Design Budapest popup-kiállításon viszontláthattuk a bútormárka termékeit. Aki lemaradt volna, de mindenképp pótolná az október eleji designboomot, az november közepéig a Határtalan Design tárlaton, a Kiscelli Múzeumban megteheti ezt, ahol nemcsak hazai, de nemzetközi alkotók munkáival is lehet találkozni.

Kiállítók: Csoma Sarolta | Dreaming Threads | Fogarasi Demeter | Forms Design | Kele Sára | Koós Daniella | Manohuis | Nietolight | Oleant | Overlap One Another | Paper Up | PDSiGN | Péni Brigitta | Pinezits Petra | Planbureau / Balaton Bútor | Plydesign | Socowoo | Takács Alexandra | Vas Ádám | Viaplant | YOZA

Fotók: Glázer Attila

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük