fbpx
Nyomj Entert

HYPE I Heti programajánló

Unatkozni? Na, azt egész biztosan nem fogunk! Ezen a héten kiállításokat és workshopokat ajánlunk, és még a ruhatárunkat is felfrissíthetjük az ARTISTA bemutatótermében. Ha pedig a nyár folyamán valahol tigrisbe botlanátok, ne legyetek restek, örökítsétek meg, és gyarapítsátok a múzeumi tigrisállományt! Hogy miről is van szó tulajdonképpen, kicsivel lejjebb kiderül! 

Design workshop a Rómaiért

Nem kell designernek lennünk ahhoz, hogy tehessünk valamit a Római partért. Ezen a héten egy kutatás alapú tervező- és műhelytábor zajlik majd a Külker Evezős Klubban, ahová azokat a tervezőket, mérnököket, designereket, művészeket, a témához közelálló szakemberek, valamint a Római-part jövőjéért tenni akaró civil érdeklődőket várják, akik az egyhetes tervezési maratonon aktív alkotóként szeretnének részt venni egy komplex koncepció kidolgozásában, melynek célja, hogy a Római part még élhetőbb terület lehessen. A nyári iskola első két napján először urbanisztikai, építész- és építőmérnök, vízmérnök, környezetmérnök, erdész, tájépítészmérnök, közgazdász, jogász szakemberek készítik fel a 20-30 fős csapatot, majd a hét hátralevő részében kisebb csoportokat alkotva, intenzív műhelymunka következik. Arról egészen biztosan hallottatok már, hogy jövőre akár szabadstrand is nyílhat a Rómain – ezen felbuzdulva a Hello Wood csapata egy fauszoda tervét készítette el a III. kerületi önkormányzat felkérésére, amely valódi vízparti közösségi térként funkcionálhat majd. Már most nagyon adjuk! Ha Neked is van egy hasonlóan jó ötleted, amitől élhetőbb lehet a Római, jelentkezz a workshopra!

Mikor:
Július 8-14. (hétfő-vasárnap), 10:00-20:00

Hol:
Külker Evezős Klub Óbuda

Bővebben:
Esemény

***

Haiku

A haiku, mint kötött japán versforma, a XVII. században jelent meg: az elmúlt évszázadok során sokat változott, nem csupán egyetemesen ismert és használt lírai műfajjá vált, de formai szabályai is lazultak. A modern és kortárs haikuk a szigorú szabályok közül szinte már csak a három soros formát tartják meg. Három sor, három magyar alkotónő, három utazás, három különböző eszközökkel létrehozott alkotás. A kiállításon Ádám Anna, Cseh Gabriella és Taskovics Dorka Japánban tett utazásainak élményei elevenednek meg a Capa Központ falain. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy ez a három alkotó hogyan és milyen formában dolgozta fel azokat az élményeket, amelyeket ott, abban a távoli országban szereztek, egymástól függetlenül, más és más szemüvegen, vagy ha úgy tetszik, lencsén keresztül. Ha Ti is elsőként szeretnétek megnézni a kiállítást, gyertek hétfő este a Capa Központba!
 
Mikor:
Július 8. (hétfő), 18:00-19:00

Hol:
Capa Központ

Bővebben:
Esemény

***

Könyvbemutató: Social Design Cookbook

Nem, ez nem egy újabb szakácskönyv. Annál sokkal jobb! Bár első olvasatra valóban megtévesztőnek tűnhet a címben szereplő ’cookbook’ megnevezés, hiszen valamiféle ehető, ételszerű kreációra asszociálunk, ám itt egy sikeres crowfunding kampány végeredményéről beszélhetünk. Ha belelapozunk a Social Design Cookbook kiadványba, 18 esettanulmányt ismerhetünk meg – ezeknek egy részével egészen biztosan találkoztatok már, hiszen aligha kellene bárkinek bemutatni a Fortepan, a Critical Mass, vagy a FabLab Budapest közösségi kezdeményezéseket, például. Persze, az csak jó, ha időnként tüzetesebben vesszük szemügyre ezeket a projekteket, és azt is megvizsgáljuk, mitől lehetnek működőképesek. Ha szívesen megtudnátok többet a projektről, irány a Lumen Kávézó!

Mikor:
Július 8. (hétfő), 19:00

Hol:
Lumen Kávézó

Bővebben:
Esemény

***

T.O.C. – Techno Organic Creatures

Kedd este nyílik Kőszeghy Flóra kiállítása a Karinthy Szalonban, amely a a gépi és az organikus szerveződések határán lévő lényekről szól. Flóra 2006-ban szerzett diplomát a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd olyan jelentős építészek irodájában dolgozott, mint Erick van Egeraat, Zoboki Gábor, Kis Péter és Tiba János. A Tiba Stúdióban a budapesti Telekom és T-Systems közös székházának egyik tervezőjeként megvalósította festményein megjelenő művészeti gondolkodását térben is. Az épület homlokzatain látható arany kristályok a térbeli vágás koncepciójára épülnek. Festészete elméleti síkon is kapcsolódik építészeti munkáihoz, ami a kompozícióban és a kiemelés mozzanataiban érhető tetten. Térbeli installációiban a különböző területek kölcsönhatásait vizsgálja. Sajátos kompozíciói a felismerhetőség határán mutatják ábrázolt alanyaikat, melyek emberi gesztusokat tartalmaznak, ugyanakkor gépek részleteiből állnak össze.

Mikor:
Július 9. (kedd), 18:00-20:00

Hol:
Karinthy Szalon

Bővebben:
Esemény

***

VII. öko-memo: Alkalmazott megújuló energiaforrások a Földünkön

Ismét öko-memo est a Saunna kollektív bázisán! Ezúttal nemcsak előadást hallgathatunk, de mi magunk is aktív részesei lehetünk az estének, ugyanis a prezentációt követően csapatokba rendeződve dolgozhatunk ki olyan fenntartható koncepciókat, amelyekkel máris tiszta energiaellátást tudunk biztosítani a Földön. Jól hangzik, ugye? Horváth Eszter, nemzetközi megújuló energia szakértő mutatja be a világ más országaiban működő megújuló energiarendszereket, illetve segít egy olyan szemléletet adni a résztvevőknek, amivel képesek lesznek az alternatív lehetőségeket észrevenni egy tisztább jövő építése érdekében. A rendezvény, mint mindig, most is regisztrációhoz kötött. További részletekért kattintsatok az eseményre!
 
Mikor:
Július 10. (szerda), 18:30-20:30

Hol:
saunna kollektív

Bővebben:
Esemény

***

Urbanista Fashionista | ARTISTA showroom sale

Nemrégiben meglátogattuk az ARTISTA tervezőit műhelyükben, s azt kell mondjuk, bizony még maradtunk volna, annyira otthonos és kreatív közeg az övék. Ha még nem jártatok a lányoknál, most itt a remek alkalom: csütörtökön mindenképp ugorjatok fel hozzájuk, és vegyétek szemügyre a csodás ruhakölteményeket! Mi tagadás, a mi nyári gardróbunkra is ráférne már némi frissítés, úgyhogy a HYPE nőtagjai egész biztosan tiszteletüket teszik majd az ARTISTA showroomban! Ráadásul, kedvezményesen is vásárolhatunk! Juhé!

Mikor:
Július 11. (csütörtök), 12:00-20:00

Hol:
ARTISTA

Bővebben:
Esemény

***

Kiállítás megnyitó: Király Tamás. Out of the Box

Múlt héten már megidéztük Király Tamás szellemét, amikor is az egyik kedvenc pizzaszeletes helyünk emlékezett meg róla. Most csütörtöktől pedig a Ludwig Múzeum átfogó retrospektív kiállításán keresztül is megismerhetjük az alkotót. Azt a Király Tamást, aki számára az öltözködés nem csupán ruhadarabok viselését jelentette, hanem annál sokkal többet: divat, a film, a színház, a performansz és a képzőművészet találkozási pontja. Ruhái egyszerre jelmezek, mobil szobrok, futurisztikus transzformációk, a saját korát megelőző művész jövőbe látó kreációi. A 2013-ban elhunyt művész nem mindennapi életművét bemutató nagyszabású kiállítás (kurátor: Tímár Katalin) egészen szeptember közepéig látható a Ludwig Múzeumban.
 
Mikor:
Július 11. (csütörtök), 18:00-20:00

Hol:
Ludwig Múzeum

Bővebben:
Esemény

***

Temesi Apol és Újszászi Tünde textilművészek kiállítása

Rendhagyó módon ez alkalommal egy Budapest közeli programot ajánlunk. Gödöllőn nyílik ugyanis Temesi Apol és Újszászi Tünde közös KONTEXTUS névre keresztelt kiállítása a Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállítóterében. Talán nem véletlen, hogy éppen ez a két alkotó került egymás mellé, ugyanis mindketten újragondolt vagy újrafelhasznált anyagokkal kísérleteznek, ezeknek adnak egy második esélyt, s helyezik új kontextusba. Újszászi Tünde különböző formájúra hajtogatott papírelemekből, fényvisszaverő csíkokból alkot képzőművészeti installációkat, míg Temesi Apol textilipari gyapjú hulladékok újragondolásával hoz létre alkalmazott felületeket. A szombat délutáni megnyitón a Goga Food Design által megálmodott, a kiállított munkákból inspirálódott falatkáit is megkóstolhatjuk. Ha rendhagyó hétvégi programra vágyunk, nem mennénk messzire, de nem is maradnánk, irány Gödöllő!
 
Mikor:
Július 13. (szombat), 17:00-20:00

Hol:
Gödöllői Iparművészeti Műhely

Bővebben:
Esemény

***

Nem a tigris – múzeumi gyűjtőkampány

Nyaralj és küldj egy tigrist! Mindössze ennyi a feladat, persze, az sem árt, ha kicsit képbe kerülsz, miért is épp tigrisről folyik itt a szó. Akik figyelemmel követték a Néprajzi Múzeum és a MaDok-program szervezésében megvalósuló ’Tigris a múzeumban’ eseményeket, azok tudják, hogy a beszélgetéssorozat Kenneth Hudson angol újságíró és muzeológus 1977-es szállóigévé vált mondatára épül, mely szerint: „A tigris a múzeumban, az tigris a múzeumban és nem a tigris.” Szóval, ha a valóság és az azt leképezni, bemutatni kívánó múzeumi közeg ellentmondásaira vagyunk kíváncsiak, nemcsak az eseménysorozaton érdemes tiszteletünket tennünk, de ajánlott a nyár folyamán is nyitott szemmel járnunk, hiszen nem tudhatjuk, mikor jön velünk szembe egy tigris. A múzeumi gyűjtőkampányról, a tigrisvadászat részleteiről az esemény leírásában kaphatunk bővebb tájékoztatást. A cél 999 darab tigris. Hajrá! Az eseménysorozat és a kampány arculatát nagy kedvencünk, a de_form csapat jegyzi, akik a Néprajzi Múzeum tigriseiből inspirálódtak.

Bővebben:
Esemény

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük