fbpx
Nyomj Entert

Komolyan vett játék │ Unicone

Az ételekkel néha igenis érdemes játszani, ha ugyanis kellő bátorsággal és jókedvvel nyúlunk hozzájuk, végtelen kísérletezésnek adnak terepet. Amikor mindez ráadásul szakmai profizmussal és elhivatottsággal is párosul, a siker szinte garantált: az Unicone újraír mindent, amit eddig a téli fagyiról gondoltunk.

A fagyiról könnyű a gyermekkor szabadságára asszociálni. Legyünk őszinték – nem volt olyan forró nyári nap, amit ne tett volna jobbá egy, kettő vagy három hatalmas gombócnyi hűsítő édesség. Főleg, ha igazán különleges alkalmakkor került bele roletti, vagy kérhettük a drágább, édes tölcsérben is. Egyébként lehet, hogy jeges volt, műízű és neonszínű, ráadásul gyorsan kellett enni, különben eláztatva a túl vékony tölcsér csücskét a cipőnkre folyt, de cukrászdalátogatás ígéretével mindig szívesebben indultunk délutáni sétára.

Na de mit ettünk akkor, amikor a nyári vakáció tovatűnt? Leleményes nemzet vagyunk, így a hideg napokra is volt alternatívánk: a téli fagyi. Én mindig kifejezetten dekadensnek tartottam, hogy van egy édességünk, ami fittyet hány az évszakra, ráadásul tulajdonképpen olyan nápolyi, ami fagyi akart lenni. Más kérdés, hogy a hetvenes évekre már mindenhová begyűrűzött a háború utáni cukrászipar hanyatlása, így a máig itt ragadt retróváltozat finoman fogalmazva sem volt jó minőségű: a celofáncsomagolás margarinos-kakaós krémtölteléket és túl puha ostyát rejtett, amit se elnyalni, se harapni nem lehetett rendesen.

Bár rengeteg klasszikus magyar desszertet és édességet gondoltak már újra az elmúlt években, a téli fagyi sokáig háttérbe szorult (csak az Erdős és fiai cukrászda készített saját verziót – a szerk.). A járványhelyzet okozta leállás kellett hozzá, hogy legyen tér és idő egy ilyen projektre. Buza Kriszta, a Kitchy Design alapítója és tulajdonosa régóta dolgozik a hazai gasztronómia sűrűjében és sosem félt elébe menni az újdonságoknak. Mizsei János, a MÁK séfje is jól ismert a szakmában, hiszen formabontó, mégis a hagyományokat maximálisan tisztelő ételeivel a fine dining élményét tette szélesebb rétegek számára elérhetővé, manírok nélkül. Ők ketten korábban is dolgoztak már együtt (Pásztor Annával kiegészülve), ám a tavalyi évben váratlanul sok idő szakadt rájuk, így esett, hogy különböző újragondolt sütik, mint a négercsók vagy a habcsók mellett egy saját popup-vásáron az újragondolt téli fagyival is bemutatkoztak. A siker zajos volt, a vásárlók már az első reggelen elkapkodták a közel háromszáz darabot.

Az Unicone minden, amire a benned élő gyermek a legvadabb álmaiban vágyhat: színes, friss, merész, játékos, ugyanakkor részletekig átgondolt és kiemelkedő minőségű. A páros nem a gasztronómiában az elmúlt másfél évtizedben divattá vált skandináv minimalizmus mellett döntött, hanem előcsalogatta magából azokat a színes, kreatív energiákat, amelyeket más projektjeiben csak kompromisszumok árán mutathattak meg. Emiatt a téli fagyi terminustól tudatosan igyekszenek eltávolodni az Unicone-t, mint süteményfajtát megnevezve. A novemberi béta-verzió után hamar további ízekkel gazdagodott kínálatuk, miközben arra is figyeltek, hogy a fagyik a lehető legtöbb igényt kielégítsék. A tölcsér vegán és már gluténmentes, a krémek kókusztejszínnel készülnek, prémium francia és magyar alapanyagokból, de hazai ízkombinációk ihletésére. A kínálatban most hatféle vegán íz található meg izgalmas párosításokban: kóstolhatunk csicsókás étcsokikrémet sós karamellás tejcsoki ganache-sal, napraforgómaggal és virágporral, vagy zöld diós étcsokit calamansi zselével és homoktövises narancshéjjal, de lime-matcha, édesgyökér-áfonya és tonkabab-kávé is felbukkan. A paletta egyébként évszakonként teljesen meg fog újulni, és a tervek között az is szerepel, hogy a felhasznált zöldségeket, gyümölcsöket maguk termesszék.

Mivel a téli fagyik más eljárással készülnek, mint jeges rokonaik, és szükség esetén sokkolják is őket (gyorsfagyasztási módszer, a lehető legrövidebb idő alatt csökkentik le az étel maghőmérsékletét -10-20°C-ra egy sokkoló szekrényben, így annak állaga, színe és íze is megmarad minőségromlás nélkül – a szerk.), ezért lehetővé vált, hogy az ország, sőt, a világ megannyi pontjára eljussanak. Jelenleg Budapesten három helyen kóstolhatók (a 4minutes caféban, a Cloe Caféban és a Scrutonban), de a Balaton környékén élők, vagy például a szegediek, békéscsabaiak, pécsiek, csíkszeredaiak is lecsaphatnak egy-egy Unicone-ra. Az édesség megalkotói hisznek abban, hogy az Unicone megtalálja a rajongóit: amellett, hogy már egyedi felkérésre is terveznek ízeket, viszonteladói érdeklődés is sok helyről érkezik hozzájuk, így, ha a szállítást sikerül megoldani, az új téli fagyik nemsokára Európa több pontján, sőt, akár a Közel-Keleten is adhatnak egy falatot a megvalósult fagyiálomból.

Fotók: Kaunitz Tamás

Unicone | Web Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük