Köszi, korona! – 3. rész | Bomo Art Budapest

Megtanult kenyeret sütni és a pénzügyek terén is megfontoltabb lett: Boldizsár Károly, a Bomo Art Budapest papírmárka alapítója mindezeken felül toleranciát is tanult a koronavírusnak köszönhetően, de jutott ideje termékfejlesztésre, kísérletezésre is. A Bomo ugyan megérezte a turisták hiányát, de hála a vásárlók és a munkatársak lojalitásának, talpon tudott maradni, és volt miből erőt merítenie. Boldizsár Károly mesél az elmúlt egy év tapasztalatairól.

Több mint egy éve vagyunk kénytelenek együtt élni a pandémia okozta változásokkal. Hogyan hatott a koronavírus a vállalkozásodra?

Mint minden vállalkozásra, ránk is hatott a korona, sajnos negatívan. Ez elsősorban a forgalmunkon látszott meg: nem voltak, illetve továbbra sincsenek külföldi turisták, a magyar ember sem úgy vásárol már, mint rég. A klasszikus értelemben vett „meglátni és megszeretni” típusú vásárlás szinte teljes mértékben átkerült az online térbe. Az emberek már nem utcai kirakatok előtt sétálnak, hanem az interneten. Egy képernyőn keresztül kerülnek kapcsolatba a tárgyakkal, termékekkel, és ebből fakadóan talán többen is csalódnak, ahogy én látom.

A legaggasztóbb ebben a jelenlegi helyzetben továbbra is a bizonytalanság: az, hogy a levegőben lógunk, nemcsak én, hanem velem együtt a kollégáim is, mindenki. Ahogy sok más brand, mi is a webshopos értékesítésre és az online jelenlétre fókuszálunk elsősorban. Webshopunk fejlesztése régóta tervben van – Judit kolléganőm a webfejlesztőkkel közösen viszi a hátán ezt a lassan több mint egy éve tartó projektet. Ha minden igaz, május végére el is fog készülni az új változat. Ilyen jellegű feladatok elvégzésére például a lezárások alatt sokkal több időt tudtunk fordítani. Talán ha nincs a korona, és ugyanúgy a szokásos fordulatszámon pörgünk, az új webshopra is kevesebb időnk lett volna. Alig várom, hogy megmutathassuk az eredményt!

A Budapest tematikájú árucikkek eladása a külföldi vásárlók hiánya miatt visszaesett ugyan, ám szerencsére minden egyéb termékünk a korábban megszokott sikerrel futott: internetes eladásunk a karácsonyi időszakban megduplázódott, illetve megháromszorozódott. Ennek nagyon örültünk. A vásárok persze továbbra is nagyon hiányoznak.

Időközben az is kiderült a vásárlóinkról, a munkatársainkról, hogy nagyon lojálisak a Bomóhoz. Fantasztikus érzés ezt látni – a túlélés nélkülük nem sikerült volna. Októberben megkaptuk az ötödik kerülettől a „Jövő Városa Díjat”: ez némi pénzjutalommal is járt, de sokkal fontosabb volt számunkra a gesztus maga, hogy elismerték és díjjal jutalmazták a Régiposta utcai boltunk húszéves fennállását. Szóval mindig van előre, mindig vannak célok – ebből merítünk erőt. Azt látni, hogy az emberek szeretnek minket: hogy a Bomo valódi lovebranddé nőtte ki magát, az igazán sokat ad.

Ami pedig a változást illeti: pénzügyek terén sokkal megfontoltabb lettem, kétszer meggondolom, melyik alapanyagból mennyit vásároljunk. Ezen felül a könyvkötő lányok sokat kísérleteztek a műhelyben új termékekkel, új alapanyagokkal: így születtek meg új, dombornyomott naplóink és a Bomo Print nyomatok is – utóbbi talán nem is elsősorban a pandémiának köszönhető, de kétségkívül sokkal nagyobb szükség volt rá, mint eddig bármikor.

Ha valamit megtanultál a pandémiának köszönhetően, mi volt az?

Spórolni! Okosabban tenni-venni a pénzeket: nem rossz értelemben, csak egyszerűen helyes fontossági sorrendet felállítani, nem könnyelműsködni. De a pandémiának köszönhetően megtanultam kenyeret sütni is. A cégen belül Judit kolléganőm is magas fokon űzi ezt a mesterséget. Mostanra az én kenyereim is vállalhatóak lettek. Gördeszkázni is megtanultam, függetlenül a covidtól: Marcell barátommal sokat deszkáztunk a lezárások alatt is, ő az én mesterem!

A másik, amit megtanultam: toleránsnak lenni. Nagyon-nagyon sokat voltunk együtt itthon, és szuper volt megtapasztalni, hogy nem mentünk egymás agyára – mindenki valahogy ösztönösen tolerálta a másikat. Nem voltak nagy viták, vagy ha voltak is, közös erővel megoldottuk azokat. És nemcsak a családban, hiszen az a rutin, ahogy dolgoztunk eddig, teljesen felborult az irodában is: csak hetente egyszer találkozunk odabenn a kollégákkal – videóhívásokban, telefonon tartjuk a kapcsolatot, ami sokkal-sokkal nehezebb, legalábbis számomra. Más ütemben haladnak a dolgok és sokkal több energiát emésztenek fel, mint eddig.